San Marco Szabadegyetem: a genetika titkai

Hírek
Közzétéve:

Prof. Dr. Raskó István genetikus, egyetemi magántanár személyében ismét neves szakembert köszönthettünk előadóként. Előadásában a genetika tudományának új eredményei mellett a genetikai alapú betegségek diagnózisáról is beszélt. Elmondta, az orvostudomány számára már ismert, hogy olyan betegségek, mint a magas vérnyomás, a szív-érrendszeri betegségek, az időskori cukorbetegség, vagy éppen bizonyos neurodegeneratív és pszichiátriai kórképek több hajlamosító gén, valamint a környezet kedvezőtlen együtt hatása eredményeként fejlődnek ki. Ezen betegségek gyógyításában ugyanakkor az új genetikai forradalomnak köszönhetően komoly lehetőségek nyílhatnak meg. Ennek részeként a génterápia célja, hogy a hibásan működő, vagy nem működő gént az egészséges variánssal pótolják a beteg testi sejtjeiben. Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy veszélyes a genetika szerepének túlhangsúlyozása. Professzor úr előadásának végén hangsúlyozta az érdeklődő hallgatóságnak, hogy az új technikák által remélt eredmények nem egy-két éven belül, hanem évtizedek múlva, folyamatosan várhatók a betegek gyógyításában.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság