Dalok a Kispipából – már CD-n is

Hírek
Közzétéve:

A Rózsavölgyi és Társa kiadó és az Óbudai Társaskör közös gondozásában februárban megjelenő lemez 20+1 dalt tartalmaz. A Fesztbaum Béla által szerkesztett és előadott dalokkal és szövegekkel a különös sorsú magyar világsláger, a Szomorú vasárnap szerzőjére, Seress Rezsőre emlékezünk. A csak az Óbudai Társaskörben hallható esteken a színművész és a Berki Sándor vezette Kék Duna Koncert-Szalonzenekar hónapról hónapra megidézi ezt a jellegzetesen pesti alakot, a „füttyös muzsikust”, a „kis Seresst”, aki szinte soha nem hagyta el szeretett hetedik kerületét, és évtizedekig volt meghatározó szereplője a pesti éjszakának. Egyedi humora és keserédes melankóliája lett a védjegye, dalai fájdalmasan ismerősek. Egyszerre idézik a kort, a ’30-as, ’40-es évek mozgalmas, tragikus pillanatait, és válnak azóta is mindenkor aktuális szívüggyé, vigasztalóvá, útitárssá.

Zongorázni igazán nem tudván, fél kézzel pötyögve, rekedtes hangján adta elő számait, melyek egytől egyig igazi slágerré váltak: Csak átutazó vagyok itt a Földön, Szeressük egymást, gyerekek, Az élet egy nagy csodálatos semmi… Vendégkönyvébe dedikált az egész 20. század Toscaninitől a walesi hercegen át Louis Armstrongig. Otto Klemperer, a világhírű karmester legendás mondata Seressről: „Nem muzsikus – csak zseni.”

A Dalok a Kispipából CD már előrendelhető az informacio@obudaitarsaskor.hu címen, és a megjelenést követően átvehető az Óbudai Társaskörben. A dalok legközelebb február 26-án 19 órától hallhatók élőben az Óbudai Társaskörben Fesztbaum Béla és a Kék Duna Koncert-Szalonzenekar előadásában.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság