Díszes karácsonyfák a legkisebbektől

Hírek
Közzétéve:

Régi szép hagyomány az Advent Óbudán programsorozatában, hogy a kicsik feldíszítenek néhány fát a versenyen. Az előkészületek már jóval korábban kezdődnek, hiszen a másfél méteres élő fenyőkre az apró kezek által készített dekorációk kerülnek fel. A tanárok, óvónők felügyelete alatt már elkészültek a szebbnél szebb díszek, s december 12-én, hétfőn ünneplőbe öltöztek az illatos fenyők. A kicsik árgus szemekkel figyelték a versenytársakat, s minden igyekezetükkel azon voltak, hogy az övék legyen a legpompázatosabb, s ők vihessék el a pálmát a versenyen. Egyfajta főpróba is volt ez számukra az otthoni, családi díszítés előtt.

Feldíszített karácsonyfák 2015-ben
Feldíszített karácsonyfák 2015-ben

S bár a zsűri frissiben meghozta döntését, a verseny ünnepélyes eredményhirdetése és díjkiosztója december 16-án, pénteken 17 órakor lesz.

A pompázatos fák 19 rászoruló család otthonába kerülnek, hogy az ott élők ünnepét is boldogabbá tehessék. Ekkor kerül sor az Adventi adománygyűjtés során összegyűlt összeg átadására is a Flóra 2007 Közhasznú Alapítvány számára, akik ezt az eltérő fejlődésű, autista és halmozottan sérült gyermekek és fiatal felnőttek fejlesztésére, táboroztatására fordítják.

A gyerekek által nagy gonddal díszített fákat az Óbudai Kulturális Központ szállítja ki a rászorulók részére a Családok Átmeneti Otthonától kapott lista alapján december 19-én.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság