Hatodik félévét kezdi a nyugdíjas akadémia Békásmegyeren

Hírek
Közzétéve:

Dr. Jászberényi József, főiskolai tanár, a képzés vezetője az előzményekről  és a képzésről a következőket nyilatkozta:
– Amikor kitaláltuk ezt a szenior akadémiát, szemünk előtt egy komplex képzés lebegett. Nagyon fontos ugyanis az, hogy az 50 év felettieknek legyenek különféle tudományos-népszerűsítő előadások szervezve, amelyek után elmondhatják a véleményüket, de ez önmagában még nem tekinthető idősoktatásnak. Ehhez kellenek tanfolyamok, önkéntes szerveződések, közös programok, hogy a szeniorok egy valódi, generációkon átívelő univerzitás részesei legyenek, ahol egyenrangú partnereknek érezhetik magukat. Úgy érzem, ez mára megvalósult.
Ez a siker – egy-egy alkalommal 350-400 ember is ül az Európa-teremben, s a ZSKF szenior képzése tavasztól 10 különféle helyszínen is folyik – nem jöhetett volna létre önkormányzati segítők: Tamás Ilona, Müller Istvánné és nem utolsósorban Bús Balázs polgármester segítsége nélkül, akik az első pillanattól támogatták a szervezést, s közreműködtek a tájékoztatásban. Mára már eljutottunk oda, hogy ősszel 35 tanfolyamot tudtunk indítani, s 14 előadás hangzott el.
A tavaszi program február 27-én, csütörtökön kezdődik, 14 órától az Európa-teremben. Ekkor az évnyitó előadás mellett – amely a jövő városairól szól – ismertetjük a tanfolyamok sorát, amelyekre már most is lehet jelentkezni. Maguk a tanfolyamok a március 10-ei héttel indulnak el, így van idő a megfelelőt kiválasztani – ezek a tanfolyamok egységesen 10.000 forint/fő tandíjjal látogathatók, s ezért 21 tanórát kap a szenior diák. Aki azonban nem tud február végéig várni, az kérjük, hogy menjen fel a www.zskf.hu/nyugdijasok oldalra, s ott bő információt olvashat a képzésről. Itt olvashat majd a 3 ingyenes tanfolyamról is, amelyeken szintén szeretettel várjuk a hallgatókat, akadémiánk jelszava, a „tanulni sohasem késő” szlogen jegyében.
 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Megkezdődött a jövő évi parkolási engedélyek kiadása

Hírek
Közzétéve:

Nálunk nem ciki nyolcévesen mesét olvasni

Hírek
Közzétéve:

FELHÍVÁS – Bem József-díj 2024. évi adományozására