Kínai-magyar kéttannyelvű oktatás Óbudán

Hírek
Közzétéve:

Az idén szeptemberben kezdődő ötéves képzést elvégző diákok felsőfokú kínai nyelvtudást szerezhetnek.  Az egyedülálló oktatási program szakmai hátterét az ELTE Konfuciusz Intézet biztosítja. Minderről sajtótájékoztatón számoltak be az iskola épületében.

DSC_6224

A Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Gimnázium közel negyvenéves múlttal rendelkezik a kéttannyelvű oktatás terültén, ebben az iskolában indult el 1974-ben először Magyarországon a kéttannyelvű képzés, és az 1980-as évekig kizárólag ebben az iskolában folyt két tanítási nyelvű oktatás. Az iskolában az angol, német, orosz nyelveket a diákok már eddig is kéttannyelvű rendszerben tanulhatták, ez a sor egészül ki szeptembertől a kínai nyelvvel. A diákok a nyelvi előkészítő évfolyamon(nulladik évben)összesen heti 18 tanórában tanulják a kínai nyelvet, ebből heti 2 órában tantárgyi alapozóképzésen elkezdik tanulni a történelmet és földrajzot. A nyelvi oktatás célja,hogy a tanulók a tizedik évfolyamon elérjék a középfokú szintet (B2). Az első évtől három tantárgyat – egyetemes történelem, földrajz, matematika – kezdenek kínaiul tanulni, és heti 6 órában folytatják a kínai nyelv tanulását. Emellett heti 2 órában a kínai civilizáció tantárgy is bekerül az órarendbe. Az ötéves képzés végén a diákok emelt szintű értettségit tehetnek kínai nyelvből, valamint két kínai nyelven tanult tárgyból legalább középszintű érettségi vizsgát, s ezzel felsőfokú (C1)kínai nyelvvizsgát szerezhetnek.- számolt be Prof. Dr. Hamar Imre, a Konfuciusz Intézet Igazgatója.

DSC_6289

A szakmai programot az intézmény fenntartója és az iskola az  Intézet támogatásával valósítja meg, melynek köszönhetően anyanyelvi tanárok is tanítanak majd az iskolában. Az ELTE Konfuciusz Intézet elsődleges célja a kínai nyelv és kultúra megismertetése és népszerűsítése Magyarországon.DSC_6297

Az Intézet 2006-os megalakulása óta folyamatosan törekszik rá, hogy egyre több ember számára tegye lehetővé a kínai nyelv minél magasabb színvonalon való elsajátítását.A középiskolás diákok számára készült egy kifejezetten magyarok számára kifejlesztett négy kötetből álló tankönyvsorozat , amelynek első két kötete már kapható az Intézetben. A kötetek a különböző szintű nyelvvizsgákhoz szükséges tananyagot tartalmazzák, ezzel is segítve a diákokat a nyelvvizsgára való felkészülésben.

DSC_6221

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke a sajtótájékoztatón bejelentette: „Az oktatási programot úgy tervezzük megvalósítani, hogy a kínai-magyar kéttanynelvű osztályok az öt év során legalább egyszer, hosszabb időre eljussanak Kínába. Meggyőződésem, hogy a kínai kéttannyelvű osztályokból kikerülő diákok hamar megtalálják helyüket a világban és hozzásegítik Magyarországot is ahhoz, hogy Kínával gyümölcsöző kapcsolatok alakuljanak ki.”

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság