Megnyílt az Esernyős Galéria

Hírek
Közzétéve:

Az első tárlat az ÉDES ÉS SAVANYÚ: SPLITI TÖRTÉNETEK címet viseli, anyaga a spliti Galerija Umjetnina kortárs gyűjteményében található művek alkotóinak munkáiból áll. Branko Franceschi kurátor összesen tizenhárom művész és egy művészeti társulás alkotásai közül válogatott. A 150 négyzetméteres térben kiállított művek két, Splitben született vagy ott élő művészgeneráció alkotásainak legjavát mutatják be: az első generáció a ’60-as és ’70-es években robbant be a vizuális művészeti szcénába, a második generáció a ’90-es években bukkant fel, a délszláv háború idején. A kiállított alkotások között találunk festményeket, performanszokat megörökítő fotókat, vegyes technikával készült műtárgyakat, de videó- és hangistallációt is. A tárlatot két alkalommal szervezett vezetés keretében is megtekinthetik az érdeklődők. Október 27-én, kedden 18.00 órától szakmai, november 29-én 16.00 órától pedig kiállítás záró tárlatvezetés lesz az Esernyős Galériában. Utóbbit Branko Franceschi kedvenc magyar képzőművésze, Sugár János, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatója tartja.

esernyos_galeria_20151008 (34)A kiállítás és az Esernyős Galéria megnyitása alkalmából Szalay-Bobrovniczky Alexandra az Esernyős Galéria átadása kapcsán hangsúlyozta: Óbuda-Békásmegyer egyike Budapest legdinamikusabban fejlődő kerületeinek, a városrészben nem csak megóvják és renoválják az épített örökséget, de tartalommal is igyekeznek megtölteni a régi épületeket. Ennek jó példája a most megnyílt galéria is.

esernyos_galeria_20151008 (15)Friss látószögű, fiatalos, elgondolkodtató, és markáns módon üzenethordozó. Ezekkel a szavakkal jellemezte az Esernyős Galéria művészeti koncepcióját Bús Balázs polgármester. Hozzátette: A két város, Split és Óbuda közti kapcsolat egy évre tekint vissza, de egy nagyobb levegővétel után azt is mondhatnám, hogy 2000 éves, hisz Salonae-t Aquincummal már az ókorban is közlekedési út kötötte össze. Ezt az utat szeretnénk a testvérvárosi kapcsolatok eszközeivel szélesíteni és forgalmát fenntartani.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit az Esernyős megszokott nyitva tartási idejében, hétfőtől péntekig 08.00-21.00-ig, szombatonként pedig 10.00-15.00-ig. A kiállítás kísérő programjaira a regisztrációkat az info@esernyos.hu e-mail címen. További információk: www.esernyosgaleria.hu

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság