Óbuda nem szemétlerakóhely!

Hírek
Közzétéve:

IMG_9124
Március végén egyik este az Óbudai Közterület-felügyelet és az FKF Zrt. munkatársa a III. kerület Hadriánus utcai szelektív hulladékgyűjtő szigetnél arra lett figyelmes, hogy a sziget mellett megáll egy autó, majd kiszáll egy férfi és egy fekete zsákot rak le a szemetesek mellé. Az Óbudai Közterület-felügyelők által tetten ért férfi – akinek autójában több zsák kommunális szemét volt- ruházatán „Budakalász tisztaságáért” felirat volt olvasható.
IMG_9123A felügyelők a férfit a köztisztasági törvény megsértése miatt eljárás alá vonták, melynek során kiderült, hogy a szemetelő budakalászi lakos. A bezsákolt szemét feltételezhetően a budakalászi sportcsarnokból származik. Az illegális szemétlerakás felderítése nem egyszerű, mivel gyakorlatilag csak a tettenérés során lehet az elkövetőket felelősségre vonni.  Nem bizonyított módon a budakalászi sportcsarnok körül keletkezett hulladék már több alkalommal is a III. kerület gyűjtőszigetei köré került. Egy másik alkalommal pedig egy ürömi lakhellyel rendelkező állampolgár szállított gépkocsival nagyobb mennyiségű zsákolt hulladékot a kerületbe.IMG_9121
Csak mellékesen jegyeznénk meg, hogy a városhatáron kívülről érkező veszélyes és nem veszélyes hulladék elhelyezésére is lehetőség van az FKF Zrt. III. kerületi telephelyén http://hulladekudvar.hu/hulladekudvar/budapest_iii , valamint az építési törmeléket, sittet saját beszállítással, 686 forint/zsák ellenében a XVIII. kerületi hulladékudvarban, illetve a XXII. kerületben lehet leadni.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Meseíró pályázat 2024: megvannak a győztesek, szívből gratulálunk nekik!

Hírek Zöld iroda
Közzétéve:

Szerdán megkezdjük a tavaszi lombgyűjtést

Hírek
Közzétéve:

Nálunk nem ciki nyolcévesen mesét olvasni