Koszorúzás a Krúdy-negyedben, az író születésének évfordulóján

Hírek
Közzétéve:

Ha Krúdyról beszélünk Óbudán, három intézmény különösen fontos szerepet játszott az író életében. Utolsó otthona a ma Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumként működő lakóházban volt, kedvenc törzshelyei közé tartozott a Kéhli Vendéglő és az Óbudai Társaskör épületében egykor működő Korona Kávéház. Ezen intézmények 2013-ban létrehozták a Krúdy-negyedet, amelynek negyedik tagja, a Mókus Sörkert és Étterem pedig a régi óbudai vendéglátást életre keltve vált közkedvelt hellyé. A kezdeményezéshez később csatlakozott az Óbudai Népzenei Iskola is, így vált a Krúdy-negyed igazi kulturális és gasztronómiai élményeket nyújtó hellyé.Krúdy szobor rendhagyó koszorúzása

Az Óbudai Társaskör mögött található a Gyenes Tamás szobrászművész által készített, Krúdy Gyulát ábrázoló mellszobor, amely előtt évente kétszer, az író születésének és halálának évfordulóján gyűlnek össze tisztelői, hogy egy pohár borral és egy szál rózsával emlékezzenek rá.

Harsányi Mária KrúdyOktóber 21-én délután Harsányi Mária, az Óbudai Társaskör igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Az eseményen részt vettek a III. kerületi önkormányzat képviselői, a Krúdy-negyed intézményeinek munkatársai, az óbudai Krúdy Gyula Általános Iskola növendékei, valamint a kerület polgárai. Zöld Csaba színművész Krúdy Gyula 1915-ben írt, Rozina című novelláját olvasta fel a Szindbád-történetek közül.

„… Ha te is elhagynál, Szindbád, árva volnék. Beszélj hozzám szépen, gyöngéden. Mintha igazán szeretnél. Szindbád egy felhőbe nézett, amely a hold előtt úszott, és meg volt győződve, hogy a jáspisszínű vitorlákra voltak írva azok a szavak, amelyek most eszébe jutottak… szerelem… szerelem…”Krúdy ált isk.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság