Szeptembertől ismét szólnak a népi hangszerek

Hírek
Közzétéve:

A Kerek Zenekar az óbudai bölcsődékben heti rendszerességgel játszik népzenét Csoóri Julianna kisgyermeknevelő vezetésével. A program célja a népzene, néptánc és a népi hangszerek megismertetése a legkisebbekkel. A beszédindulásnál, a szóképzésben fontos szerepe van a népi mondókáknak, a harmonikus mozgást, a ritmusérzéket is segíti ez a foglalkozás.

Mozgással kísérve mondókákat, népdalokat hallhatnak, tanulhatnak, hangszerekkel ismerkedhetnek a gyermekek és szüleik. Az „Élő népzene a bölcsődében” elnevezésű program szinte már hagyományosnak mondható a legkisebbeket nevelő intézményben.

„A virágzáshoz fontos a korai vetés” címet is kaphatná ez a rendezvény, hiszen a népzene hallgatásával pozitívan befolyásoljuk a kisgyermekek anyanyelvi fejlődését és a beszéd indulását.

népzenei

Szeretettel várják a GYED-en, GYES-en lévő édesanyákat gyermekeikkel a felejthetetlen zenei élményre.

  9.00-10.00 10.30-11.30
2016.09.15 1039 Bp. Kelta u. 3. 1039 Bp. Fodros u. 7.
2016.09.22 1035 Bp. Szél u. 23-25. 1035 Bp. Kerék u. 12-14.
2016.09.29 1036 Bp. Mókus u. 1-3. 1032 Bp. Solymár u. 12.
2016.10.06 1031 Bp. Arató Emil tér 2. 1033 Bp. Szérűskert u. 35.*
2016.10.13 1039 Bp. Víziorgona u. 8. 1039 Bp. Víziorgona u. 1*
2016.10.20 1039 Bp. Kelta u. 3. 1039 Bp. Medgyessy u. 3.
2016.10.27 1035 Bp. Szél u. 23-25 1035 Bp. Kerék u. 12-14.
2016.11.03 1031 Bp. Arató Emil tér 2. 1033 Bp. Szérűskert u. 35.*
2016.11.10 1036 Bp. Mókus u. 1-3. 1032 Bp. Solymár u. 12.
2016.11.17 1039 Bp. Víziorgona u. 8. 1039 Bp. Víziorgona u. 1*
2016.11.24 1036 Bp. Mókus u. 1-3. 1032 Bp. Solymár u. 12.*
2016.12.01 1035 Bp. Szél u. 23-25. 1039 Bp. Fodros u. 7.
2016.12.08 1039 Bp. Kelta u. 3. 1039 Bp. Medgyessy u. 3.
2016.12.15 1039 Bp. Víziorgona u. 8. 1039 Bp. Víziorgona u. 1*

 

A csillaggal jelölt bölcsődéknél a játszócsoportban lesz az „Élő népzene”.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság