Több mint másfél milliárdos támogatás az önkormányzatnak

Hírek
Közzétéve:

A költségvetésen belüli átcsoportosítással és fejezet-kiegészítéssel kap támogatást fejlesztésekhez több mint 130 önkormányzat – derül ki a keddi Magyar Közlönyből. Több más mellett uszodák, sportcsarnokok, utak építését, közintézmények, járdák felújítását fedezik a pluszpénzből, valamint egyéb beruházások önrészét és hitelkiváltást.  A kormány december végi döntése értelmében 18 milliárd forintot csoportosított át ezen célokra és ebből jelentős összeget kap Vác, Óbuda-Békásmegyer és Monor is.

Összesen több mint másfél milliárdot kap a kerület a városvezetés által felterjesztett jelentős költségvetésű projektek támogatására. Ebből az összegből lehetőség nyílik több olyan beruházást megvalósítani, vagy legalább elkezdeni, amelyeket már régebb óta tervez az önkormányzat, illetve erős lakossági igény mutatkozott rájuk. Az önkormányzat a kormány illetékeseihez több nagyszabású beruházási tervet is eljuttatott, amelyek közül most négy projekt esetében találkozott a két fél elképzelése.

A támogatásból végre megkezdődhet a Heltai Jenő téri piac újjáépítésének következő fázisa, amelyhez a terveket már 2014-ben elkészítette az önkormányzat. A tervek alapján a jelenleginél lényegesen kulturáltabb bevásárlási lehetőséggel és parkolóval egy igazi közösségi tér valósulhat meg a területen. Bár számos fejlesztést végzett az önkormányzat az elmúlt években Békásmegyeren is, köztük utak, parkolóhelyek építését, a legkritikusabb részeken a közvilágítás javítását, a Templom utcai Békás park és több szabadtéri fitneszpark megépítését, az idén újragondolt Zipernowsky-sétányt, vagy a szeptemberben átadott Madzsar József utcai Heltai Idősek Klubját, mégis a vásárcsarnok újjáépítése a legjelentősebb projekt, amelyre régóta vár a lakosság.

A pénzből lehetőség lesz továbbá a Váradi utca meghosszabbítására a Bécsi út és a Kiscelli utca között, valamint az Árpád Gimnázium nyílászáróinak cseréjére is. A kormány támogatást nyújt továbbá a több mint 100 éves III. Kerületi Torna és Vívó Egylet (TVE) III. kerületi létesítményének megújítását célzó beruházás önrészére is. A projekt eredményeképpen több műfüves focipálya, új öltöző épület és 500 fős lelátó épül, valamint egy 33 méteres uszoda is javítja az egyesületi tagok, köztük több száz III. kerületi tagnak a sportolási lehetőségeit a jövőben.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság