Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Nyugati tér

Hanukai gyertyát gyújtottunk – A fény ünnepe a Nyugati téren

2021-12-01 10:20:04
Hanuka alkalmából a fővárosi Nyugati téren nyolc napon át tartanak programokat. Az ünnep harmadik estéjén dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere és Köves Slomó vezető rabbi együtt gyújtottak gyertyát.

Ismét a Nyugati téren tartja központi hanukai ünnepségét a magyar zsidó közösség

2021-11-28 11:56:58
„Több mint egy év nélkülözés után, most még jobban értjük, milyen jelentősége van a közösségek összefogásának, és azoknak az értékeknek, amelyek örök lángként adnak reményt akkor is, amikor nagyon egyedül vagyunk” – mondta Köves Slomó vezető rabbi azzal kapcsolatban, hogy a tavalyi online esemény után, az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség rabbijai idén – a járványhelyzetre tekintettel – szabadtéren, de ismét együtt ünneplik a hanukát a közösség tagjaival és az érdeklődőkkel.