Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Óbudai Társaskör

Építészeti séta az Óbudai Társaskörben és lemezbörze az ÓKK-ban

2020-09-18 10:28:42
Szombaton nemzetközi lemez- és CD-börze várja az érdeklődőket az Óbudai Kulturális Központban (ÓKK). Vasárnap, a Kulturális Örökség Napján pedig az Óbudai Társaskörben az épületet bemutató sétán, majd komolyzenei hangversenyen vehetünk részt.

Muzsika a kertben – Falusi Mariann, Dés László és Snétberger Ferenc az Óbudai Társaskörben

2020-07-16 16:06:14
Túl a veszélyhelyzeten, a karantént magunk mögött hagyva, lassacskán gondolhatunk arra is, hogy milyen kellemes kikapcsolódás nyári estéken, a szabadban, az Óbudai Társaskör gesztenyefái alatt együtt muzsikát hallgatni.

Megjelent az Óbudai Anziksz tavaszi száma!

2020-04-20 10:50:38
Igaz, a körülmények miatt ezúttal csupán online formában, de már lapozgathatjuk az Óbudai Anziksz legújabb számát. Bódy Magdi, Víg Mihály, Esterházy Péter, ahogyan a magazin többi szereplője szintén, a művészet más-más nyelvén szólnak, de egy közös bennük: „számíthatom magam tősgyökeres óbudainak”, ahogyan egyikőjük fogalmaz.

Tehetséges fiatalok az Óbudai Társaskörben

2020-01-29 09:07:27
Ismét nagy sikerrel rendezte meg az Óbudai-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzata tehetséges középiskolások közreműködésével a Hangolódj Rá! című hangversenyt. A közönségnek idén is fantasztikus koncertélményben lehetett része a közreműködő ifjú muzsikusok jóvoltából.

Egyre nő a mozgásszervi panaszokkal élők száma

2019-05-03 09:18:54
A téma fontosságára való tekintettel a San Marco Szabadegyetem soron következő alkalmára Prof. Dr. Poór Gyula akadémikus, egyetemi tanár, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet főigazgatója fogadta el meghívást és 'A mozgásszervi betegségek színes világa' címmel tart előadást.

San Marco Szabadegyetem: A kutyák szerepe a gyógyításban

2019-02-28 13:04:01
A San Marco Szabadegyetem idei második előadásának témája a kutyaterápia: a speciálisan kiképzett, bárkivel közreműködni kész, odaadó, szeretetteljes kutyák terápiás eszközként való alkalmazása meglepő sikereket eredményez.

Korunk népbetegsége, a stroke

2019-01-11 11:49:56
A San Marco Szabadegyetem idei első előadásának témája, a Magyarországon már népbetegségnek számító stroke lesz január 21-én 17 órakor az Óbudai Társaskörben. A Szent Margit Rendelőintézet munkatársai professzor Dr. Nagy Zoltán egyetemi tanárt hívták meg, aki a kór felismeréséről, kezeléséről, megelőzésének lehetőségeiről is beszélni fog.

Előadások az Idősek Tanácsán

2018-10-31 13:00:08
Az elmúlt időszakban számos, az időseket is érintő sikerek, fejlesztések, illetve programok történtek a kerületben. Ezekről számoltak be az intézményvezetők, illetve a szakemberek a rendkívül tartalmas ülésen.

A kultúra őszi színei az Anzikszból

2018-10-30 15:30:07
Megjelent az Óbudai Anziksz, Óbuda-Békásmegyer művészeti és kulturális magazinjának őszi száma, amely ingyenesen elérhető a kerület kulturális intézményeiben.

Kobzos Kiss Tamásra emlékeztek az Óbudai Társaskörben

2018-06-07 09:05:04
Az Óbudai Társaskör adott otthont a 3 éve elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művész, az Óbudai Népzenei Iskola megálmodója és megteremtője, Kobzos Kiss Tamásnak emléket állító koncertnek.

Jó oktató, aki virgács nélkül oktat!

2018-06-02 08:53:52
A kerület pedagógusait az Almáskert Óvoda versmondója és a Kaláka együttes mellett Bús Balázs polgármester és Varga Mihály miniszter, Óbuda-Békásmegyer országgyűlési képviselője köszöntötte az Óbudai Társaskörben.

Kobzos Kiss Tamás emlékkoncert a Társaskörben

2018-05-17 09:26:27
A Kossuth-díjas művész Dúdolj verset című életműkötetének bemutatója, hazai és nemzetközi tanítványok és zenészbarátok közreműködésével, május 31-én este 19:00 órától lesz az Óbudai Társaskör nagytermében.

Fiatal óbudai tehetségek muzsikája

2018-02-13 11:09:29
A III. kerület Ifjúsági Önkormányzata idén is megszervezte az immár hagyományosnak mondható zenei estjét az Óbudai Társaskörben.

„Elsőként kitalálni valamit, az jó érzés”

2017-12-28 09:41:51
Harsányi Máriát, az Óbudai Társaskör igazgatóját az általa vezetett intézmény múltjáról és jelenéről, valamint az ebben betöltött szerepéről kérdeztük.

A tárogató, a zenekar, meg a banda

2017-03-26 08:16:43
Izgalmas programnak ígérkezik Kiss Gy. László Liszt Ferenc Díjas tárogatóművész koncertje az Óbudai Társaskörben április 13-án, este 7 órakor.

Zenei estet szervezett az Ifjúsági Önkormányzat

2017-02-21 11:32:41
Februárban újabb, ezúttal zenei eseménnyel folytatódott az Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzat idei programkínálata.

Újra szól a tárogató az Óbudai Társaskörben

2016-11-21 09:49:48
Kiss Gy. László háromrészes koncert sorozatának második hangversenyét adja november 26-án 19 órától.

Két férfi, két nő - hétvégi programok a Társaskörben

2016-11-04 13:36:11
Szombaton este két férfi, vasárnap este két nő várja a könnyedebb műfajok kedvelőit az Óbudai Társaskörben.

Tavasz a Krúdy-negyedben

2016-06-06 13:01:27
Zene, irodalom, gyerekprogram, kiállítás, vendéglátás, verklimuzsika, fiáker utazás, kosztümös fotók készítése, sakk, újságok, nyugágyak – és felejthetetlen pillanatok várták a Krúdy-negyedbe látogatókat.

Új arculat, megszokott, magas színvonalú programok

2016-03-26 08:46:55
Az Óbudai Társaskor online felületeinek és print kiadványainak megújítása befejeződött. A cél az volt, hogy az országos kulturális túlkínálatban is látható maradjon az intézmény.

Dalok a Kispipából – már CD-n is

2016-02-24 08:00:46
Több mint egy éve tartja folyamatosan műsorán az Óbudai Társaskör Fesztbaum Béla és a Kék Duna Koncert-Szalonzenekar Seress Rezső előtt tisztelgő estjét, amelynek hanganyaga immár CD-n is elérhető lesz.

Siker az Óbudai Társaskörben

2016-02-16 13:02:40
Mintha rocksztár volna, úgy álltak sorba Joplin és Mozart szerelemgyereke előtt – ezzel a címmel közölt beszámolót a nol.hu Eszterházy Péter írónak az Óbudai Társaskörben rendezett felolvasóestjéről.

Kulturális Örökség Napjai a kerületben

2015-09-18 10:25:15
Szeptember 19-én és 20-án épületbemutató és történelmi sétákkal, könyvbemutatóval, koncerttel várja az érdeklődő közönségét az Óbudai Társaskör és az Óbudai Múzeum.

Ragtime és reneszánsz zenei programok az Óbudai Társaskörben

2015-09-10 08:00:35
Bár az Óbudai Társaskör a 2015/16-os évadot hivatalosan csak október 1-jén nyitja meg az idén ötéves Anima Musicae Kamarazenekar koncertjével, már szeptemberben is lesznek már érdekes programok.

Musical, klasszikus és jazzmuzsika a kertben

2015-07-07 08:00:04
Még nincs két hete, hogy elindult az Óbudai Társaskör nyári sorozata, máris több száz néző látogatta meg a kerti eseményeket.