Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Felavatták a Katinyi mártírok emlékművét GALÉRIA

2011. április 8., 10:39

A lengyel és a magyar köztársasági elnök, valamint a főpolgármester és kerületi polgármester és a diplomáciai testületek képviselői jelenlétében felavatták a katinyi mártírok emlékművét a Katinyi mártírok parkjában. Az ünnepi beszédeket követően elhelyezték az emlékezés koszorúit.

A két nemzet himnuszának hangjai nyitották meg az ünnepi eseményt.

Történelemhamisítás a hazugság és az elhallgatás is. Katinyban mindkettő megesett – mondta ünnepi beszédében Tarlós István főpolgármester az 1940 áprilisában történt eseményt brutális és aljas tömeggyilkosságnak nevezve. A lengyel főtisztek lemészárlásának történetét ismertetve felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a több mint 20 ezer áldozat között magyar is volt Korompay Emánuel százados, a Varsói Egyetem magyar lektora személyében.
Köszönetét fejezte ki a szobor alkotóinak, Demszky Gábor korábbi főpolgármesternek, Johanna Stempinska, korábbi nagykövetasszonynak, valamint a kerület polgármesterének, Bús Balázsnak az emlékmű létrehozásában kifejtett erőfeszítéseikért. Köszöntőjének végén kegyelettel emlékezett Andrzej Przewoznikra, néhai miniszterre, a Harc és Mártíromság Emlékőrző Tanácsának főtitkára, aki az emlékezetes tragikus repülőgép szerencsétlenség áldozata lett. “A gyász segít emlékezni. Emlékezzünk mi is azokra és arra, akiket, és amit nem lehet és nem is szabad elfelejteni” – zárta gondolatait Tarlós István.

Andrzej Wajda Katiny című alkotásának borzongató képi világával idézte fel Schmitt Pál köztársasági elnök az hetvenegy évvel ezelőtti tömegmészárlás borzalmát. Emlékeztetett, a lengyelek és a magyarok több esetben segítették egymást, sőt életüket is áldozták egymásért. “A megosztott fájdalom végigkíséri a két nemzet történelmét” – utalt az 1956-os magyar forradalomra. A múlt ismeretében a holnapra kell készülnünk, s erre az európai közösségben egymást segítve mód és lehetőség nyílik, mondta.

A katinyi igazság győzelmének bizonyítékaként méltatta Bronisław Komorowski köztársasági elnök a felállított emlékművet. A Szmolenszk melletti erdőben történt esemény azonban csak egy a kommunizmus bűneinek sorozatában, melyeket magyarok, lengyelek és oroszok ellen követtek el. Hangsúlyozta: ma az igazság győzelmét ünnepeljük a katinyi hazugság fölött.
Bronisław Komorowski a lengyel nép köszönetét tolmácsolta az emlékmű felállításáért, melyet a lengyel és a magyar nép barátságának újabb megnyilvánulásaként értékelt.

A Széri-Varga Géza szobrászművész és Széri-Varga Zoltán építész által létrehozott emlékmű megáldását követően a szónokok és a katinyi mártírok hozzátartozói, a szobor talapzatánál elhelyezték az emlékezés koszorúit.