Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

A rejtélyes Vietnám Óbudán

2016. február 2., 09:41

Vietnámi dalokat hallgattak a látogatók népi motívumokkal díszített ruhákba öltözött hölgyek előadásában annak a kiállításnak a megnyitóján, amely Vietnámot kívánja megmutatni az óbudai közönségnek.

vietnam3

Bús Balázs Óbuda-Bé­kás­megyer polgármestere „A rejtélyes Vietnám” című kiállítás megnyitója alkalmával elmondta, hogy neki volt alkalma megcsodálni Vietnám szépségeit, ezért egyet kell értenie azokkal, akik az ott élőket Ázsia olaszaiként emlegetik. Ezt a párhuzamot erősíti a vietnámiak szerethető forgalmi kavalkádja, s az emberekből sugárzó életszeretet is.

Mintegy öt éves múltra tekint vissza Óbuda-Békásmegyer hivatalos, testvérvárosi kapcsolata Ha­noi-Son Tay városrészével. A két városrész vezetői legutóbb tavaly szeptemberben találkoztak Óbudán. A vietnámi-magyar együttműködés lehetőségei között elsőként merült fel egy itteni vietnámi kiállítás létrehozásának gondolata, ezért ami most az Óbudai Kulturális Központ falain látható, az ennek a célkitűzésnek a megvalósítása. A kiállított tárgyak alapján jól körvonalazható a vietnámi kultúra a díszes öltözeteivel, a múltat idéző jellegzetes keleti jelképeivel.

Az idősebbek a ´60-as évektől személyesen is megismerkedhettek fiatal vietnámi egyetemistákkal, hiszen az amerikaiakkal vívott honvédelmi háborújuk idején sok vietnámi tanult Budapesten. Az akkori idők ismeretségei közül ma jó néhány átalakulhatott kedvező gazdasági kapcsolattá, illetve további lehetőségeket rejt, hogy közülük sokan ma is beszélik még a magyar nyelvet. Az óbudai kiállítás gondolatébresztőként működhet, s aki komolyabban érdeklődik Vietnám iránt, az a Magyar-Vietnámi Baráti Társaság segítségével közelebbi kapcsolatba kerülhet akár az országgal is.

Dr. Botz László, a Magyar-Vietnámi Baráti Társaság elnöke szerint Magyarországnak Vietnámmal immár hatvanhat éve van hivatalos kapcsolata. Volt olyan időszak, amikor mi tudtunk Vietnámnak segíteni például azzal, hogy több mint négyezren tanulhattak nálunk különböző egyetemeken. Ezek az akkori fiatalok ma Vietnám vezető rétegét alkotják. A Magyar-Vietnámi Baráti Társaság egyik fő célkitűzése a két ország közötti kulturális és gazdasági kapcsolatok mind szorosabbra fűzése, amiben a Vietnámi fél ma már jobban tud nekünk segíteni, mint mi nekik.

A kiállítás egy kis képet adhat arról, hogy milyen Vietnám, milyenek az ott élő emberek. A kiállított tárgyak a régmúltat idézik, de megmutatják a maiak hagyománytiszteletét is egyben. Dr. Botz László megköszönte az önkormányzat és az Óbudai Kulturális Központ segítségét abban, hogy egy ilyen szép kiállítást hoztak létre azokból a tárgyakból, amelyeket a Magyar-Vietnámi Baráti Társaság rendelkezésre bocsátott.

(A kiállítás előre egyez­tetett időpontban látogatható. Információ: 388-2373.)