Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Áldozatvédelmi és kábítószerügyi fórum

2018. február 7., 13:12

Óbuda lakosságának biztonsága szempontjából két fontos összejövetelt tartottak az érintett szervezetek képviselőinek részvételével február 6-án Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tanácstermében.

Az egyik az Áldozatvédelmi Szakmai Együttműködési Rendszer (ÁSZER), míg a másik a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) ülése volt.

Az ÁSZER célja a bűnmegelőzés, az áldozattá válás megelőzése, illetve az áldozatsegítés, valamint az ismételt áldozattá válás elkerülése érdekében a kerületi állami és egyéb szervezetek által végrehajtott tevékenységek és együttműködések formalizálása és a kerületi kooperációs hálózat kialakításával az elérhető szolgáltatások igénybevételének, a személyre szabott segítségnyújtásnak a hatékonyabbá tétele.

Trükkös csalások ellen

Túl azon, hogy a jelenlévők elfogadták az ÁSZER idei első eseményén a kerületi szervezet 2018. évi munkatervét, Szikszó Sándor rendőr alezredes, a III. kerület megbízott kapitányságvezetője a megelőzés érdekében hozott a helyi és az országos tapasztalatok alapján megismert példákat és mintákat a trükkös csalások köréből. Mint elmondta, ezek az esetek jellemzően az időseket érintik, de a fiatalokat is képesek megtéveszteni a bűnelkövetők egyes csalásfajtákkal.

Előfordul például, hogy burgonyát visznek a csalók az önkormányzat nevében, és ha nem is akkor követik el a bűncselekményt, de az idősek bizalmukba fogadják őket. Gyakran szolgáltató cégek szakembereinek adják ki magukat, s miközben egyikük nyomtatványokat írat alá, másikuk felderíti a terepet, vagy el is követi a bűncselekményt.

Megtörtént, hogy népszámlálónak, vagy választási bizottsági tagnak mondták magukat annak érdekében, hogy az értékeket kifürkésszék, vagy elvigyék, de olyan is előfordult, hogy rendőri eljárást színlelve jutottak be a lakásba a csalók, akik hamis lefoglalás során vitték el az értékeket. Szikszó Sándor megosztotta a rendőrség tapasztalatait a termékbemutatós, illetve az úgynevezett unokázós csalásról is, amikor az esti órákban azzal hívják fel a nagyszülőket, hogy az unoka balesetet okozott, aminek elintézéséhez a pénzükre van szükség.

A kapitányság vezetője a nyár veszélyeit is megemlítette, amikor sokan a kertkaput sem csukják be, ami a besurranók paradicsoma. Ennek és más bűncselekményeknek az ellenszere egy egyszerű riasztó felszerelése, amely az elektromos üzletekben, vagy a nagy barkácsáruházakban is néhány száz forintért megvásárolható. Az elsősorban kertes házak teraszajtójára szerelhető nyitásérzékelő éles hangon riaszt, ha nyitják az ajtót. Ezen túlmenően pedig Szikszó Sándor és a BRFK Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa további hasznos eszközöket: érzékelőket, lámpákat és időszaki kapcsolókat, valamint kamerákat mutatott be, amelyek mind a bűnmegelőzést, a biztonságot szolgálják.

Helyi összefogás

„A kábítószer jelentette kihívások esetében sem bízhatunk csupán a hatósági szigorban és az ártalomcsökkentő gyógyszerek hatásában. Be-, és elfogadó közeg is szükséges, ahol a bajban lévő nem marad egyedül küzdelmében, miközben az érintett fiatal családi vagy baráti közösségének is szüksége lehet támpontokra és ismeretekre, ha valóban magukénak érzik a problémát” – áll az Óbudai KEF megújult kiadványában.

Óbuda–Békásmegyer Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma 2005-ben alakult. Tagjai a fiatalokkal kapcsolatba kerülő és a szenvedélybetegségek megelőzésében és kezelésben fontos szerepet játszó állami, önkormányzati, civil és egyházi szervezetek képviselői. Óbuda–Békásmegyer Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának alapfeladata, hogy összehangolja a drogprobléma megelőzésében és visszaszorításban szerepet játszó közösségek, szervezetek, intézményeinek munkáját. Ennek során feladata a különböző szervezetek erőforrásainak megismerése és kihasználása, munkájának összefogása, ezáltal a kábítószer-probléma megelőzését és kezelését célzó helyi szakmai összefogás kialakítása, tér és lehetőség biztosítása az együttműködésre.

Pályázati lehetőségek

A kerületi oktatási és egyéb érintett intézmények képviselőinek jelenlétében megtartott KEF-ülésen tehát nem csupán a megelőzésről volt szó, hanem a már kábítószerrel érintettek kezeléséről, segítéséről is.

Majzik Balázs, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megbízott osztályvezetője Pályázati támogatások című előadásában azokat a kábítószerproblémával összefüggő és arra megoldásokat kereső minisztériumi pályázatokat foglalta össze, amelyek az oktatási intézményeken belüli és kívüli prevenciós programokat, a felépülési folyamatok biztosítását, és a KEF működését támogatják.  

Törzsökné Góczán Emese, a III. kerületi Polgármesteri Hivatal Szociális Szolgáltató Főosztályának referense, a kerületi KEF koordinátora ismertette a szervezet idei munkatervét, cselekvési tervét, valamint a korábbi pályázatok tapasztalatairól és az idei kiírásokkal összefüggő elképzelésekről szólt. Elmondta többek között, hogy a korábbi sikeres pályázatok alapján mely kiírások érintik az óbudai intézményeket, s ezek benyújtásához az önkormányzat milyen segítséget tud nyújtani.