Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Az ’56-os német segítségre emlékeztek

2014. november 18., 14:18

A németországi Bonnból érkezett segélyszállítmány és tábori kórház Óbudára a nyugatnémet vöröskeresztes önkénteseinek köszönhetően 1956-ban. A mai napon emléktáblát avattak tiszteletükre

A San Marco utca 48-50. szám alatt, a felújított, műemléképületben ma a Csalogány Iskola működik. 1956-ban azonban a szovjet megszállással szembeni ellenállás napjaiban ez az épületkomplexum fogadta a németországi Bonnból a magyarok számára küldött, mintegy 100 sérült ellátására is alkalmas tábori kórházat, annak minden felszerelésével, továbbá egy jelentősebb élelmiszer szállítmányt is.

Vöröskereszt 56 koszorúzás 3A megemlékezésen mások mellett megjelent Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter, Tarlós István főpolgármester, Helmut Eisenhut, a Német Vöröskereszt szövetségi készültségvezetője és Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere is. Az épület kápolnájában megtartott ünnepi rendezvényen Bús Balázs rövid köszöntőjében méltatta mindazokat, akik egykor részt vállaltak a német segítség célba juttatásában, illetve azokat, akik részt vállaltak az 58 évvel ezelőtti segítség szélesebb körű ismertté tételében. Név szerint említette Otto Franke segélyszállítmány irányítót, dr. Walter Stoeckel-t, aki orvosként vezette a kórházat közösen a Margit Kórház akkori igazgatójával, dr. Örlős Endrével. Megemlítette Hermann Ritgen úr nevét is, aki Bevetés Budapesten című kiadványának megjelentetésével megtette az első lépést annak érdekében, hogy ismertté váljon a forradalom ezen részlete. Megköszönte Dr. Pintér Endre professzornak, Német Bálintnak az ’56-os szövetség elnökének, Dékány István filmrendezőnek, dr. Paál Tamás mérnök írónak és Balázs Piri Lászlónak érdemleges közbenjárását, továbbá Tarlós István főpolgármesternek, hogy az egykori kórház épületénél a közös megemlékezés létrejöhetett.

Vöröskereszt 56 koszorúzás 4

Csak magyarként, csak egy nemzetként védhetjük meg szabadságunkat, akár balról, akár jobbról érkezik a támadás – mondta Tarlós István beszédében. Voltak olyan nemzetek – nem Amerikában, hanem Európában – amelyek nem csak szavakban, de tettekben is kifejezték a Magyarországgal szembeni agresszióval egyet nem értésüket. Ilyenek voltak a lengyelek, akik gyógyszert és vért adtak, és a német, bonni vöröskereszt tisztségviselői, akik jóval a Nemzetközi Vöröskereszt segítségnyújtásról szóló engedélyének kiadása előtt megkezdték a transzport megtervezését és összeállítását. A főpolgármestere hangsúlyozta: Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk azt, amiért a magyar szabadságharcosok az életüket adták, és soha sehol, még közvetve sem igazoljuk a nemzet szabadságának lábbal tiprását. “Ha vállaljuk múltunkat, értékeinket, önmagunkat és nemzeti összetartozásunkat, akkor szabad, biztonságos és boldog életet élhetünk” – tette hozzá Tarlós István.

Konrad Adenauer szövetségi kancellár jóváhagyásával október 27-én kezdődött meg a segélykonvoj berakodása – emlékeztetett Helmut Eisenhut, a Német Vöröskereszt készültségvezetője. A konvoj Bajorországon keresztülhaladva további eszközökkel és kötszerekkel egészült ki. Nagyon nehéz bevetésnek nevezte az egykori részvételt, hisz munkájukat folyamatos orosz pergőtűzben kellett végezniük. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy 25 évvel ezelőtt omlott le a berlini fal. 1956-ban senki sem gondolta volna, hogy Németország egykor újraegyesül, Magyarország pedig az Európai Unió tagjává válik – zárta gondolatait Helmut Eisenhut.

Vöröskereszt 56 koszorúzás 2

A beszédek és az intézmény növendékeinek ünnepi műsora után a jelenlévők az épület bejárata mellett elhelyezett emléktáblánál, koszorúzással zárták az eseményt.