Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Februárban indul a Lánchíd felújítása

2021. január 19., 16:27

A Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás lezárult, a nyertes cég nettó 18,8 milliárd forintért újítja fel Budapest és Magyarország egyik legfontosabb kulturális örökségét és szimbólumát. Az ütemterv szerint a munkálatok 2021. február végén kezdődnek, és 2023 őszére fejeződnek be.

Harminckét évvel a legutóbbi felújítás után, kilenc év tétlenséget követően a Lánchíd újjászületésének folyamata újabb szakaszába lépett.

A híd mintegy másfél éves lezárása kétségtelenül okoz majd kényelmetlenséget a közlekedésben, de a Fővárosi Önkormányzat igyekszik ezt pontos és rendszeres információkkal és átgondolt közlekedésszervezéssel enyhíteni.

Karácsony Gergely főpolgármester elmondta, egy dolog hiányzik még. Az, hogy a kormány tartsa az egy évvel ezelőtt tett ígéretét, és odaadja a megígért 6 milliárd forintot. “A híd felújításáról ugyanis a kormányzati megszorítások és a kormányzati szószegés ellenére sem mondhatunk le. Ezért a Főváros biztosítja a munkálatok elkezdéséhez szükséges fedezetet.”

Az a cél, hogy Budapest a 150. születésnapját igazán szép, közös ajándékkal köszönthesse: a megújult Lánchíddal.