Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Kitelepített német ajkú honfitársaink tragédiájára emlékezünk

2021. február 2., 11:52

Évről évre felelevenítjük Óbuda és Békásmegyer ártatlan német ajkú közösségének tragédiáját, az 1946 telén történteket, amikor egyetlen batyuval, marhavagonokba parancsolva kellett elhagyniuk hazájukat. Mindannyiunk vesztesége ez, és mindannyiunk felelőssége emléküket őrizni.

Amikor a harmadik kerület német ajkú polgárainak sorsát elevenítjük fel, elsősorban Békásmegyer, német nevén Krottendorf történetére érdemes tekintenünk, amely egészen 1950-ig önálló település volt, ekkor csatolták a fővároshoz. Tudjuk, mai területe ősidők óta lakott volt. Hiszen az őskőkortól bizonyítják ezt maradványok és régészeti leletek.

Békásmegyer újjászületése német családokkal

Az évszázadok során sok népcsoport fordult meg e tájon, kultúrájával gazdagítva az éppen itt élő közösséget. A németség szempontjából Békásmegyer 17. századi története különösen meghatározó. A pilisi apátság birtokaként még a török hódoltság idején is virágzó település volt. Ám a folyamatos portyázások és harcok miatt teljesen elnéptelenedett, az itt lakók elmenekültek.

Hosszú évtizedeken át szellemtelepülés volt Békásmegyer, ahogyan ezeket a településeket hívták akkor: a pusztafalvak közé tartozott. A Zichy-uradalom idején köszöntött új korszak az elnéptelenedett falu életébe. A Zichy család 1659–1766 közötti birtokainak szerves része e környék, s Békásmegyert több hullámban benépesítették. A Dél-Németföldről ideérkező telepes családok mezőgazdasággal és szőlőműveléssel foglalkoztak. A szorgalmas, nyelvükhöz, kultúrájukhoz ragaszkodó békásmegyeri svábok évszázadokon át békében éltek a környező falvak, városok és Budapest népével.

Egyetlen batyuban egy egész élet

Azonban a második világháború, ahogyan végigdúlta egész Európát, egész Magyarországot, úgy ezt a vidéket sem kerülte el. Ekkorra már nemcsak Békásmegyeren, hanem egész Óbuda területén hagyományosan nagyszámú német származású polgár élt. A szovjet erők Békásmegyert német lakosú falunak tekintették, így is bántak az itt élőkkel. A férfiakat elhurcolták, a nőket bántalmazták, a megmaradt lakásokat kifosztották. Csak azoknak a keveseknek, akik el tudtak menekülni, nem kellett végigélniük ezeket a rettenetes hónapokat.

A háború végével sem békés hétköznapok köszöntöttek a magyar német ajkú közösségre. A borzalmak nem értek véget. A Magyarországon élő németséget ugyanis kollektív bűnösnek kiáltotta ki a második világháború veszteségei, az átélt szenvedések miatt a szovjet mintára alakuló új államhatalom. Szigorú rendeleteket hoztak ellenük, majd nemzetközi szerződések támasztották alá ezt a kegyetlen döntést: megkezdődtek a kitelepítések. 1946-ban a békásmegyeri svábokat két transzporttal Németországba hurcolták.

Gondoljunk bele, ezeknek az embereknek egyik napról a másikra kellett megválniuk addigi otthonuktól, földjüktől, munkájuktól, azaz egész addigi életüktől, amelyből csupán egy harminckilós batyut vihettek magukkal.

Távol a hazától

1946. február 28-án és március 5-én Békásmegyer teljes lakosságának 92 százalékát: 575 családot, azaz 2281 főt egyszerűen marhavagonokba parancsoltak és zártak. Minimális csomaggal és néhány értéktárgyukkal kellett a hazájukat elhagyniuk. A Békásmegyerről kitelepített német ajkúak az akkori Nyugat-Németországban leltek új otthonra. A Baden tartományi települések és a würtenbergi falvakba lakói fogadták be a Magyarországról elüldözötteket.

Hátrahagyott házaikat, ingatlanjaikat a hozzájuk tartozó földekkel együtt az ország különböző részeiről érkezett családok foglalták el. Ezzel Békásmegyer élete, társadalmi szerkezete teljesen megváltozott.

Óbuda más részeiből is igyekeztek a megmaradt német lakosokat az ország elhagyására kényszeríteni, azok maradhattak, akik letagadták német nemzetiségüket. A kegyetlen hatalom ezt az árat fizettette velük, hogy ne kelljen kitoloncolt társaik sorsában osztozniuk, és ezt a terhet kellett egy életen át cipelniük. Akiknek pedig menniük kellett, szintén itt hagyták takaros házaikat, szerszámaikat, vállalkozásaikat, üzleteiket, jószágaikat, termőföldjüket…

Gyökerek és emlékek

De a békásmegyeri és óbudai elüldözött sváboktól emlékeiket, gyökereiket nem tudták elvenni. Ők és leszármazottaik ma is emlékeznek ez egykorvolt hazára.

S ugyan a kitelepítések után az országban itt maradt német nemzetiségű kisebbség háttérbe szorult, nyelve használatával együtt, mindezek ellenére közösségünk német ajkú tagjai ma, a 21. században is őrzik és ápolják hagyományaikat, mindannyiunk kultúráját gazdagítva ezzel. És évről évre közösen emlékezünk meg a kitelepített ártatlan, civil német ajkú honfitársaink tragédiájáról, és mondjuk el történetüket gyermekeinek, hogy ily embertelenség soha többé ne történhessen meg.