Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Közös közleményt adtak ki a polgármesterek: a kormány ezúttal sem támogatta a hitelek átütemezését

2022. január 4., 10:11

Január 3-án közös közleményt adott ki dr. László Imre, Újbuda polgármestere és dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, amelyben felháborodásuknak adtak hangot, amiért az év utolsó napjaiban, az ünnepi időszakban a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatok szerint az ellenzéki önkormányzatok (vagy a hozzájuk kapcsolódó, önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok) hiteleinek átütemezéséhez nem adnak hozzájárulást, holott ez az államnak nem jelentene pluszköltséget.

„Ez esetben nem is pénzt kértek egyes ellenzéki önkormányzatok, köztük az Óbuda-Békásmegyer és Újbuda Önkormányzata, csupán törvényességi engedélyt ahhoz, hogy hatékonyabban gazdálkodhassanak. Egészen elképesztő, hogy minden racionális érv ellenére még ezt sem kapták meg. Az ünnep csendjében, az egyik legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent 2005/2021. és 2006/2021. (XII. 29.) kormányhatározatok szerint az ellenzéki önkormányzatok vagy a hozzájuk kapcsolódó önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok ún. adósságot keletkeztető ügyleteihez, vagyis hitelei átütemezéséhez – hiába nem igényel plusz kormányzati forrást – nem adtak hozzájárulást.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat már három alkalommal kérelmezte a Kormányzatnál, hogy az előző, Fidesz vezette önkormányzati vezetés által felvett óriási hitel törlesztőrészleteit átütemezhesse. A kormány annak ellenére utasította el ismét a kérést, hogy a hitelkibocsátó bank egyetértett az átütemezéssel, sőt a körzet országgyűlési képviselője, egyben a gazdasági miniszteri posztot betöltő Varga Mihály személyesen ígérte meg ez ügyben való támogatását a kerület polgármesterének. Óbuda esetében évi 272 millió forint megtakarítását nem engedélyezték, amely, tekintettel a korábbi (2020-as és 2021-es) átütemezési kérésekre, valamint a 2022. évi kötelezettségre, mára 816 millió forint megtakarítási lehetőségének politikai célú elutasítása” – áll a közlemény szövegében.

272 millió forint megtakarítási lehetőségtől esett el önkormányzatunk

Emlékeztetőül: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat fejlesztési beruházásainak megvalósításához 2016 decemberében négymilliárd forint hitelt vett fel. A negyedéves tőketörlesztés összege 137 931 034 forint volt, az első részlet levonására 2019. december 31-én került sor. Az időközben a makrogazdasági környezetben bekövetkező változások következtében az önkormányzat likviditásának megőrzése érdekében szükségessé vált a hitelszerződés futamidejének megváltoztatása. A futamidő 15 évre történő meghosszabbítása esetén a bank által készített törlesztési kalkuláció szerint a negyedéves tőketörlesztés 68 965 517 forintra csökkent volna.

A hitel átütemezéséhez szükséges a Kormány engedélye is – a futamidő 10 évről 15 évre történő meghosszabbításáról a kérelmet 2021 májusában nyújtotta be az Önkormányzat. A 2021. december 30-án megjelent, 245. számú Magyar Közlönyben kihirdetett kormányhatározat értelmében a Kormány Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat kérelmét nem támogatta.

Az esedékes tőke- és kamattartozást együttesen figyelembe véve a futamidő-hosszabbítás kormányzati támogatása esetén 2022-ben a 657 225 745 forint helyett 385 670 344 forintot kellett volna fizetni, ami 271 555 401 forint megtakarítást jelentett volna az Önkormányzat számára.

A 2020-as év hasonló időszakában, év végén – előzetes egyeztetés nélkül – vették el az egészségfejlesztési program korábban már megítélt támogatásának nagy részét, megközelítőleg 3,5 milliárd forintot. 2021 végén pedig 272 millió forint spórolási lehetőségtől esett el önkormányzatunk a kormányhatározatok értelmében.

Nem támogatja a kormány az átütemezést

Dr. Kiss László még 2021 márciusában tárgyalt a koronavírus-járvány miatti bevételkiesésről, annak visszatérítéséről dr. Fürjes Balázzsal, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárral. „Önkormányzatunk jelentős, több mint 4 milliárdos adósságot kezel, amelyet bár a korábbi vezetés vett fel, ebben a ciklusban kell törlesztenünk. Ennek az összegnek az átütemezését a kormányzat korábban elutasította, a találkozó alkalmával az engedélyt újra megkértem – írta dr. Kiss László. – A harmadik kerülettől elvett források nemcsak a fejlesztési területekről, hanem a működésből hiányoznak. A szakrendelőinktől egyeztetés nélkül elvett 3,5 milliárd forint visszatérítése kapcsán is jeleztem, hogy elfogadhatatlannak tartom a döntést, és a források azonnali visszaadását kívánjuk. […] Az elhangzott tájékoztatás értelmében a kormány az egyeztetéseket követően áprilisban hozza meg végleges döntését. Remélem, ezúttal már partnernek fogja tekinteni az önkormányzatokat” – írta akkor polgármester. Áprilisban nem született döntés. 2021 decemberében azonban igen: nem támogatják az átütemezést.

„Mondhatnánk, hogy nincs ebben semmi meglepő, hiszen a Fidesz-KDNP az elmúlt években folyamatosan bizonytalanságban tartja az ellenzék vezette kerületeket és településeket – írják friss közleményükben a polgármesterek, dr. László Imre és dr. Kiss László. – A 2021 májusában benyújtott kérelemmel fél évig érdemben nem foglalkozó Orbán-kormány, a most kihirdetett, senkivel nem egyeztetett határozatában viszont azt is olvashatjuk, hogy Fidesz-KDNP vezette önkormányzatok, például Győr vagy Debrecen most is kivételnek számítanak.

Óbuda és Újbuda Önkormányzata tiltakozik az újabb, az önkormányzatiságot és az önkormányzatok lehetőségét szűkítő »ajándék« ellen! 2022 legfontosabb eseményétől, a következő évi választásoktól többek között azt várjuk, hogy végre megszűnhessen a helyi önrendelkezést korlátozó »kormányzás« Magyarországon.”