Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Óbudaiak a Főváros kitüntetettjei között

2018. november 19., 12:39

Budapest egyesítésének 145. évfordulója alkalmából Tarlós István főpolgármester átadta a fővárosi elismerő címeket.

Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is, aki beszédében elmondta, hogy „Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll, a következő évtizedben a város történetének legsikeresebb korszakát élheti meg.”

Tarlós István főpolgármester ezzel kapcsolatosan úgy fogalmazott: Budapest mint egyesített főváros a magyar nemzetteremtés része és egyik fontos eredménye, „fővárosunk viharos történelme mindenféle drámai eseményt túlélt, de a teremtő akarat eredményeként újra és újra megerősödött”. Kijelentette: az utóbbi években ismét markánsabban látszik a város vitalitása. „Ez az életképesség, ez az erő és fejlődni akarás, és az ehhez kapcsolódó hol látványos, hol szerényen megbújó, de mindannyiszor nagyszerű, kivételes eredmények nem kis mértékben a mai nap díjazottjainak is köszönhetőek”.

A Fővárosi Közgyűlés 1991. március 21-ei döntése értelmében a főváros ünnepnapja november 17., annak emlékére, hogy 1873-ban ezen a napon egyesült Pest, Buda és Óbuda. Minden évben ezen a napon adja át Budapest főpolgármestere, Tarlós István a fővárosi díjakat.

A főpolgármester a díjak átadása előtt így fogalmazott:„Az egységes főváros megalakulásának 145. évfordulóján a Pro Urbe és a Budapestért díjak kitüntetettjei az esélyegyenlőségért, a kultúráért, a közbiztonságért és a kiváló sportteljesítményekért adott elismerések birtokosai minden bizonnyal ebben az ünnepi pillanatban is átérzik azt a felelősséget, amit munkásságuk magában hordoz. Ők mindannyian Budapest érdekében önként vállalták, hogy szorgalmukkal, tehetségükkel, morális mércéjükkel a Főváros közösségét szolgálják, mintát mutatnak az új generációknak. Értelmet adnak a bonum honestumnak, helyesen értelmezik azt az igazságon keresztül megvalósuló szabadságot, ami nem pusztán szeszélyek előtti akadályok eltakarítását jelenti, hanem azt, amit az ember elvégzendő feladatként kap. Napjaink egyre inkább elbizonytalanodó értékrendjének világában szükség van követhető és követendő egyéniségekre, akik személyükben hitelesítenek értékeket, életcélokat. Számunkra Önök, Budapest legújabb kitüntetettjei ilyen személyiségek.”

Bús Balázs polgármester elsőként gratulált és mondott köszönetet az óbudai díjazottaknak  elért eredményeikért, valamint, hogy munkásságukkal hozzájárultak Óbuda gazdag szellemi értékeinek gyarapításához,  hírnevének öregbítéséhez.

Budapestért díjat vehetett át Kenessey László, az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia karnagya, a Szent Péter és Pál Katolikus Általános Iskola alapítója és volt igazgatója, zenepedagógus négy évtizedes közösségteremtő zenepedagógusi munkájáért, az óbudai egyházzenei élet és egyházi oktatás újraindításában végzett fáradhatatlan és áldozatos tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat.

Bús Balázs polgármester így gratulált: “Ez nem csupán hosszú zenepedagógusi pályájának, illetve intézményvezetői munkásságának elismerése, hanem annak az önként vállalt feladatnak is, mely az óbudai egyházzenei élet újraindításában, az Albert Schweitzer Kórus és Kamarazenekar megalapításában és dirigálásában öltött testet. Magam és a kerületben élő zenebarátok nevében is köszönöm mindazt a hivatásából fakadó, számos zenei élményt, mely szélesítette városrészünk kulturális sokszínűségét.”

Tamás Ilona, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ igazgatója a díjat kiemelkedő szakmai és vezetői munkájáért, a „Tankerhír” elektronikus folyóirat létrehozásában és az egészséges táplálkozást előtérbe helyező, új szemléletű iskolabüfé-program megvalósításában vállalt szerepe elismeréseként kapta.

“A III. kerület közoktatási rendszerének működtetése során szerzett tapasztalata, és oktatásszervezői képességei jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy városrészünk már évtizedek óta kimagasló képzési színvonalat képes nyújtani Óbuda-Békásmegyer tanulói számára. Meggyőződésem, hogy a helyi közoktatás kellő akarattal és szervezőkészséggel igazi közösségi színtérként is működhet. Köszönöm támogató együttműködését, mely minden építő kapcsolat alapja. Vezetői munkájához jó egészséget és további sok sikert kívánok.”- fogalmazott a kerület polgármestere.

Dr. Tomkó László, az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia diakónusa áldozatos szociális és közösségépítő tevékenységéért, több mint két évtizedes egyházi szolgálata, valamint hosszú, eredményes orvosi, gyógyító munkája elismeréseként részesült az elismerésben.

“Köszönöm, hogy a gyógyító hivatása mellett – melyben az emberekért érzett felelősség kendőzetlenül mutatkozik meg – vállalta, és immár évtizedek óta a plébánia egész közösségét is szolgálja tudásával, mások iránti empátiájával és közösségformáló jelenlétével. A mindennapok olykor embert próbáló kihívásaihoz sok erőt, biztos hitet kívánok, és jó egészséget.”- fejezte ki elismerését Bús Balázs.

Papp László Budapest-Sportdíjat kapott Dr. Gulyás Miklós sebész főorvos több sportág versenyein végzett egészség-felügyeleti tevékenységéért, kitűnő sportorvosi munkája érdemeként.

“Mindig jó érzéssel tölt el, amikor a hivatástudatnak olyan magas szintű képviseletéről értesülök, amilyennek eddigi pályafutása során Ön is bizonyságát adta.” – fejezte ki elismerését a kerület vezetője is. “Köszönöm, hogy városrészünk egészségügyi ellátásában nem csupán részt vesz, de megújításában is fontos szerepet vállal. A versenysportban érdekelt III. kerületi klub csapatok sportolóinak nevében is jó egészséget, további gyógyító munkájához pedig kitartást és sok sikert kívánok.”

Budapestért díjban huszonhatan részesültek. Tarlós István és Szalay-Bobrovniczky Alexandra átadta a Papp László Budapest-Sportdíjat és a Zalabai Gábor-díj – A Budapestiek Esélyegyenlőségéért díjat, valamint a Dr. Barna Sándor Emlékérem – A Főváros Közbiztonságáért díjat is.