Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Szabó Tímea: „Akár még a helyi népszavazásig is elmegyünk!” – Beszámoló a Pest Megyei Kormányhivatal közmeghallgatásáról

2020. augusztus 28., 11:06

2020. augusztus 26-án délelőtt 10 órától a Pest Megyei Kormányhivatal közmeghallgatást tartott a Hajógyári-sziget árvízvédelméhez kapcsolódó környezeti hatástanulmányról. Az eseményen Szabó Tímea, kerületünk országgyűlési képviselője is részt vett. Beszámolónkban a hatástanulmánnyal kapcsolatos véleményét ismerhetik meg.

Szabó Tímea felszólalásában a Pest Megyei Kormányhivatal, az árvízvédelem megtervezésével megbízott VIZITERV Environ Kft., valamint az ő megbízásukból a környezeti hatástanulmányt készítő BioAqua Pro Kft. jelen lévő képviselőit kérdezte arról, vajon hogy készíthettek hatástanulmányt úgy, hogy nem tudják, mihez készítették azt.

„Mennyire vehető komolyan egy olyan tanulmány, amelynek nem tudjuk a célját? Sajnos azonban úgy tűnik, mi tudjuk, hogy ez miért készült. A tervezett beruházással kapcsolatban ugyanis túl sok a ’véletlen’. A Hajógyári-sziget déli részét nemrég beemelték az ötszázalékos áfaövezetek közé, és pletykákból arról is hallottunk, hogy 1400 lakásos luxuslakópark tervei körvonalazódnak egy jachtkikötővel.

Ki hiszi el, hogy beruházói szemszögből nézve egy 600 millió forintos projekthez, amennyibe a kajak-kenu központ került volna, egy 20 milliárd forintos gátépítésre van szükség? Nem jön ki a matek…

 Az itt élők nem akarnak több betont, nem akarnak ingatlanbefektetést és az ehhez társuló, legalább 3000 új autót a kerületbe, sem az ezzel járó zaj- és légszennyezést.”

Kerületünk országgyűlési képviselője abszurdnak nevezte, hogy a tanulmány készítői közül senki nem tudja, miért is készült a tanulmány, ami részletesen bemutatja ugyan a beruházás állat- és növényvilágra gyakorolt hatását, ám teljesen figyelmen kívül hagyja a társadalmi hatásokat. Az óvodásokat, a futókat, a bicikliseket, a családokat, a Szigeten piknikezőket vagy a csúszdás játszótéren játszókat. Véleménye szerint az egész szigetet tönkre tenné ez a beruházás.

„Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy főpolgármester úrral és polgármester úrral együtt megvédjük a Hajógyári-szigetet, akár még helyi népszavazást is kezdeményezünk, ha kell. Kérjük, vonják vissza a terveket, mert ezt mi, óbudai lakosok nem támogatjuk” – fejezte be felszólalását Szabó Tímea.