Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja

Az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. (1033 Budapest, Mozaik u. 7.) az alábbi Budapest Főváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tulajdonában álló földterületek bérbeadására (Hobbikert, közösségi kert) vonatkozóan egyfordulós nyilvános pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 Az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. (1033 Budapest, Mozaik u. 7.) az alábbi Budapest Főváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tulajdonában álló földterületek bérbeadására (Hobbikert, közösségi kert) vonatkozóan   egyforduló nyilvános pályázatot hirdet.

 

A földterületek egy része Csúcshegy külterületi részén, a Menedékház utca – Örvös utca – Őzsuta utca – Örvös köz által határolt blokkban helyezkedik el. Vadvédelmi beruházás keretében a teljes terület külső szakasza vadvédelmi kerítéssel került lehatárolásra 2019. évben. A beruházás célja a vaddisznók által elkövetett károk csökkentése, a parcellákon lévő értékek megóvása volt.

A földterületek másik része Ezüsthegy, illetve Józsefhegy külterületi részén fekszik, jellemzően a Meggy utca, Barackos út, Óbor utca, valamint az Árok és Kőbánya utcákban, illetve a Békahát dűlőben.

A földterületek közös jellemzője, hogy közművek nincsenek bevezetve, ahol mégis megtalálható, azok a táblázatban külön jelölésre kerültek.

 

Általános információk:

 

A földterületek bérbeadása az önkormányzat tulajdonában álló egyes vagyontárgyak bérbeadásról szóló 9/2015. (II.16.) önkormányzati rendeletben foglaltak alapján történik. Ennek megfelelően

  • a bérbeadás időtartama 1 – 3 évre szól, ami a lejárat előtt ismét meghosszabbítható;
  • bérlő a föld használati jogának megszerzésekor az éves földhasználati díj háromszorosának megfelelő összegű megszerzési díjat köteles egyösszegben megfizetni;
  • a földterületek éves bérleti díját egy összegben, minden tárgyév február végéig kell megfizetni;
  • a bérleti díj megfizetése mellett a földhasználót terheli a földhasználattal kapcsolatos valamennyi költség;
  • a földterületek „hobbikert” céljára kerülnek bérbeadásra: rekreációs tevékenység eltöltésére, illetve a földterületen történő növénytermesztés céljából;
  • bérlő köteles betartani a földterületre vonatkozó növényvédelmi, talajvédelmi és természetvédelmi jogszabályokat és a vonatkozó hatósági előírásokat;
  • a földterület karbantartási (kaszálás, parlagfűmentesítés) kötelezettsége;
  • állattartási tevékenység folytatása nem engedélyezett;
  • a földterület életvitelszerű használata tilos;
  • a földterületen a háztartásban feleslegessé vált tárgyak (lomok) tárolása tilos, e körbe tartozik az építési anyag deponálása, használaton kívüli gépjármű elhelyezése is.
  • a bérbevételre lakóközösségek is pályázhatnak

Az alábbi táblázatban felsorolt földterületek kerülnek pályáztatásra:

       I. üres, vagy felépítménnyel rendelkező telkek

 

Sor-szám Helyrajzi
szám
parcella
szám
Cím Terület
m2
Felépítmény
van/nincs
Földterület jellemzői 2020. évi bérleti díj meg-szerzési díj
1. 20855/6 3. Örvös utca 730 nincs Kerítése ép, kisebb javítható hibákkal. Felépítmény nincs, a kert hátsó részében rossz műszaki állapotú fa kerti WC. 102 200 306 600
2. 20855/6 6. Örvös utca 802 van Kerítése hiányos, a növényzet került bal oldalon határvonalként kialakításra. Felépítmény: beton alapon 5*7 m két részből álló könnyűszerkezetes faház. 112 280 336 840
3. 20855/6 8. Örvös utca 742 nincs Kerítése bal oldalhatáron és hátsó részen is hiányos. Felépítmény nincs, a kert hátsó részében rossz műszaki állapotú kerti WC. 103 880 311 640
4. 20855/6 9. Örvös utca 726 nincs Kerítése jobb oldalhatáron hiányos. Felépítmény nincs. 101 640 304 920
5. 20855/6 25. Menedékház utca 472 nincs A telekre történő bejutás nem megoldott, a Menedékház utca felől kapu elhelyezése szükséges. Felépítmény nincs, a telek első részén 1*1 m fa kerti WC. 66 080 198 240
6. 65184/1 – 65185/1 2. Óbor utca 1015 nincs Megközelítése az 1. parcellán keresztül történik. Felépítmény nincs. 142 100 426 300
7. 65217/1-65218/1 B. Óbor utca 539 van Kerítése ép, de az A. parcellától nincs lehatárolva.
Felépítmény: 4*3 m lemez szerszámtároló, 2*1 m WC.
Közmű: víz az Óbor utcából bevezetésre került, önálló vízórával rendelkezik.
75 460 226 380
8. 65306 II. Árok utca 993 nincs A telek bejárata az Árok utcából nyílik, oldal kerítései hiányosak.
Felépítmény nincs.
139 020 417 060
9. 65353 Árok utca – Kőbánya utca 1132 nincs A telek bejárata a Kőbánya utcából nyílik, kerítése a bal oldalhatáron hiányzik. Felépítmény nincs. 158 480 475 440
10. 65731 23. Barackos út 853 nincs Kerítése ép. Felépítmény nincs. 119 420 358 260
11. 65732/2 II. Meggy utca 867 nincs Kerítése ép. Felépítmény nincs, 1*1 m WC, gyűrűs kút. 121 380 364 140

 

 

        II. telkek bontási kötelezettséggel

 

Ezen telkek esetében a pályázónak vállalnia kell a földterületen lévő felépítmény saját költségén, visszatérítési igény nélkül történő teljes elbontását és a bontásból származó építési törmelék elszállítását;

 

Sor-

szám

Helyrajzi
szám
parcella
szám
Cím Terület
m2
Felépítmény
van/nincs
Földterület jellemzői 2020. évi bérleti díj meg-szerzési díj
12. 20855/2 Menedékház-Őzsuta utca közötti út 454 van,
bontandó
Kerítés utca fronti részen ép, a hátsó részen hiányos. Felépítmény: 1,5*4 m toldalék, 7*4 m téglaépület, 2*2 m üvegház. 63 560 190 680
13. 20855/6 4. Örvös utca 734 van,
bontandó
Kerítés bal oldalhatáron hiányos. Felépítmény: 1,5*1 m fa szerszámtároló, 4*8 m félig földbe süllyesztett tégla ház, 2*2 m2 fa előtérrel + 8 m3 sitt. 102 760 308 280
14. 20855/6 11. Örvös utca 781 van,
bontandó
Kerítése ép. Felépítmény: 2*4 m fa szerszámtároló WC-vel, belül négy egységre osztva 7*5 m faház + 2 m3 sitt. 109 340 328 020
15. 20855/6 17. Őzsuta utca 735 van,
bontandó
Kerítése jobb oldalhatáron teljes hosszában hiányzik. Felépítmény: 1*1 m fém szerkezetű sufni, 4*4 m faház + 4m3 szemét. 102 900 308 700
16. 20855/6 27. Őzsuta utca 894 van,
bontandó
Kerítés bal oldalhatáron teljes hosszában hiányzik, bejárati kapu nincs. Felépítmény: 7*2,5 m két tagozódású faház, 3*1 m fa sufni + 5 m3 sitt. 125 160 375 480
17. 20855/6 30. Őzsuta utca 694 van,
bontandó
Kerítés bal oldalhatáron teljes hosszában hiányzik. Felépítmény: beton alapon 2,5*4 m fa szerkezetű épület, 3*1 m fa sufni + 2 m3 sitt. 97 160 291 480
18. 20855/6 34. Őzsuta utca 918 van,
bontandó
Kerítése ép, két kapubejárattal. Felépítmény: 2*3 m betonteknő, 3*3 m fém szerszámkamra, 4*5 m fémszerkezetű előtető, 5*5 m kétszintes téglaház (nyaraló), a felső szint 3*5 m. 128 520 385 560
19. 65213/1 1. Óbor utca 675 van,
bontandó
Kerítése ép, a 2. parcellától nincs lehatárolva. Felépítmény: 5*3,5 m téglaház, 3*2 m tégla tároló.
Közmű: víz az Óbor utcából bevezetésre került, önálló vízórával rendelkezik.
94 500 283 500
20. 65213/1 2. Óbor utca 719 van,
bontandó
 Megközelítése az 1. parcellán keresztül történik, ezért innen nincs lehatárolva. Felépítmény: 5,5*5,5 m tégla épület, 8*2 m tégla szerszámtároló, 3 m3 lom.
Közmű: víz az Óbor utcából bevezetésre került, önálló vízórával rendelkezik.
100 660 301 980
21. 65217/1-65218/1 C. Rézüst utca 718 van,
bontandó
Kerítése ép. Felépítmény: 3,5*2 m fa szerszámoskamra előtetővel, 2*2 m fészer 100 520 301 560
22. 65315 – 65316 B. Békahát dűlő 900 van,
bontandó
A telek kerítése hiányos. Felépítmény: 3*4 m romos fa épület, 1,5*3 toldalék, szemét 126 000 378 000
23. 65315 – 65316 C. Békahát dűlő 746 van,
bontandó
A telek kerítése hiányos. Felépítmény: 3*3 m fa szerkezetű tároló. 104 440 313 320
24. 65315 – 65316 D. Békahát dűlő 758 van,
bontandó
A telek kerítése hiányos. Felépítmény: 6*3 m faház (+ pince), 1*1 m WC 106 120 318 360
25. 65315 – 65316 E. Békahát dűlő 719 van,
bontandó
A kerítés hiányos: Felépítmény: 5*4 m nyaraló (+ pince), 6*3 m szerszámoskamra, 2*1 m WC 100 660 301 980
26. 65326 Árok utca – Kőbánya utca 1196 van,
bontandó
A telek a Kőbánya és az Árok utcából is rendelkezik bejárattal, kerítése ép. Felépítmény: beton alapon 4,5*7 m faház. 167 440 502 320
27. 65731 4. Meggy utca – Barackos út 817 van,
bontandó
Kerítése ép. Felépítmény: 5*3 m faház, 1*1 m WC 114 380 343 140
28. 65731 16. Barackos út 767 van,
bontandó
Kerítése ép. Felépítmény: 5*3 m faház. 107 380 322 140
29. 65731 22. Barackos út 814 van,
bontandó
Kerítése ép. Felépítmény: 4,5*3 m téglaépület. 113 960 341 880
30. 65732/2 B. Meggy utca 961 van,
bontandó
Kerítése ép. Felépítmény: 7*3 m faház, 2*1 m fészer. 134 540 403 620
31. 65732/2 C. Meggy utca 654 van,
bontandó
Kerítése ép, kidőlt fa miatt a kaput nem lehet kinyitni. Felépítmény: 4*3 m faház beépített tetőtérrel, 2*2 terasz, 2*3 m fészer. 91 560 274 680
32. 65732/2 14. Meggy utca 990 van,
bontandó
Bejárat jobb oldali kerítése megdőlt, két kertkapu javítandó. Felépítmény: 5*6 m könnyűszerkezetes ház, 1*3 m toldalék, 2,5*2,5 m sufni. 138 600 415 800
33. 65732/2 24. Meggy utca 783 van,
bontandó
Kerítése amennyire a benőtt növényektől látható ép. Felépítmény: 2,5*4 m könnyűszerkezetes betonitos garázs, 6*4 m betonitos főépület, 4*3 m előtető, 2*1 WC, 1*1 zuhanykabin, 4*4 m sufni, 4*3 m sufni, 4*4 m beton pince alapépület. 109 620 328 860

 

Pályázati feltételek:

 Pályázónak az ajánlatot, valamint a megszerzési díj befizetését igazoló bizonylatot zárt borítékban, legkésőbb 2020. augusztus 31. (hétfő) 11:00 óráig van lehetősége benyújtani az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. Ügyfélszolgálati Irodájában (1033 Budapest, Mozaik utca 7.). A beadási határidő után benyújtott ajánlat érvénytelen.

Pályázni formanyomtatványon lehet, mely ide kattintva letölthető, illetve a www.ovzrt.hu honlapjáról, vagy a ertekesites@ovzrt.hu címre küldött megkeresésre elektronikus formában megküldjük.

A Pályázónak pályázatában nyilatkoznia kell a megajánlott bérleti díjról, a pályázati feltételek elfogadásáról, valamint arról, hogy az ingatlant megtekintette, annak állapotát megismerte, és ajánlatát ezek figyelembevételével teszi meg, valamint csatolnia kell a pályázati formanyomtatványon megjelölt okiratokat is.

Pályázó pályázatában nyilatkoznia kell továbbá arról, hogy köztartozása, valamint kiíróval szemben tartozása, szerződésben vállalt és nem teljesített kötelezettsége nincs. A köztartozásmentességre vonatkozó igazolásokat (NAV igazolása, helyi adóigazolás) a pályázati ajánlathoz csatolni kell!

A pályázat értékelése a megajánlott bérleti díj alapján történik. Kiíró a benyújtott ajánlatokat rangsorolja, ha pályázat nyertesével a szerződés megkötése a szerződéskötésre nyitva álló határidőn belül meghiúsul, a soron következő pályázóval köt szerződést.

A pályázaton azon Pályázók vehetnek részt, akik a bérleti jog biztosítására a megszerzési díjat az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. Raiffeisen Bank Zrt-nél vezetett 12001008-00140909-00100008 számú bankszámlájára megfizetik. A megszerzési díjat földterületenként kell befizetni. Az eredményhirdetést követő nyolc napon belül a nem nyertes Pályázók részére a megszerzési díj visszafizetésre kerül.

A pályázat Kiírója fenntartja azon jogát, hogy a pályázatot a pályázati eljárás bármely szakaszában, indoklás nélkül eredménytelenné nyilvánítsa, valamint, hogy a legjobb ajánlatot tevőkkel a pályázatbontást követően további tárgyalást folytasson, közöttük zártkörű licitet tartson.

 A pályázatok értékelését követően az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. a Pályázókat írásban értesíti. A nyertes pályázó a döntésről történő írásbeli értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül bérleti szerződést köt. Nyertes Pályázónak tudomásul kell vennie, hogy amennyiben a bérleti szerződést nem köti meg, Pályázó a befizetett pályázati biztosítékot elveszíti.

A Bérbeadó a bérleti díjat a szerződéskötést követő évtől a tárgyév elején az előző évi infláció KSH által közzétett mértékével emelheti.

A pályázati felhívás jelen szövege megjelenik az Óbuda Újságban, felkerül továbbá a www.obuda.hu és a www.ovzrt.hu honlapokra.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást az Értékesítési, Helyiség- és Telekhasznosítási Osztály +36 1 430-3465 és a +36 1 430-3472 telefonszámain lehet kérni.

 

 

                                                                                                         Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt.

                                                                                                      Értékesítési, Helyiség- és Telekhasznosítási Osztály