Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Egy hangverseny két helyszínen

május 17. 19:0020:30

EGY HANGVERSENY KÉT HELYSZÍNEN
EGY HANGVERSENY KÉT HELYSZÍNEN
2018. május 17., 19:00
Nagyterem
Szent és profán  
Szent Efrém Férfikar
Művészeti vezető: Bubnó Tamás 

Közreműködik:
Károlyi Katalin – alt
Bokor Ildikó – zongora
Bizánci himnuszok, a magyar népi vallásosság emlékei, valamint Bartók, L. Bella, Debussy, Gershwin, Haydn, Janáček, Liszt, Rachmaninov és Schubert művei 
Szent és profán. Az előadók, Károlyi Katalin és a Szent Efrém Férfikar – akik több évtizede szakmai és baráti kapcsolatban állnak – a programban elhangzó remekműveken keresztül próbálják meg átadni zenei-emberi hitvallásukat a közönségnek, hogy minden, manapság divatos áramlat és eszmeiség dacára fontosnak tartják a szentnek és a profánnak is a létét, de a kettő különválasztását szintúgy. A Szent Péter és Pál Főplébánia-templom és a Társaskör ideális helyszínek ennek kifejtésére. Aki tehát eljön, az előbb nagyon jól elmélyülhet, netán imádkozhat, majd kiválóan mulathat és szórakozhat – a lélek és a test is felfrissülhet ezen az estén.
Helyszín: az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia-templom (1036 Budapest, Lajos utca 168.) és az Óbudai Társaskör (1036 Budapest, Kiskorona u. 7.)
Belépőjegy: 1800 Ft, diákjegy: 900 Ft

Részletek

Dátum:
május 17.
Időpont:
19:00–20:30

Helyszín

Óbudai Társaskör
Kiskorona u. 7.
Budapest, 1036
+ Google Térkép