Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Nyugdíjas bérlet – Egy különleges nap

április 15. 10:30

Nyugdíjas bérlet – Egy különleges nap
A Budapest Playhouse és a Hybridkult Produkció előadása – dráma egy részben.

Róma, 1938. május 8. különleges nap a fasiszta Olaszország népének, hiszen ezen a napon látogat a Führer Mussolinihoz. Antonietta, a nagycsaládos háziasszony egy véletlen folytán megismerkedik a szomszédban lakó titokzatos férfival, Gabrielével, akiről nyugtalanító pletykák keringenek. A két kétségbeesett, magányos ember ekkor még nem sejti, hogy találkozásuk örökre megkérdőjelezi mindazt, amiben addig hittek, és aminek a világot és önmagukat látták.
Ettore Scola filmklasszikusa az olasz mozi műremeke, amely 1977-ben aratott világsikert Sophia Loren és Marcello Mastroianni főszereplésével, a legjobb idegen nyelvű filmek közt Oscar- díjra jelölték, ugyanebben a kategóriában elnyerte a Golden Globe-ot és a César-díjat. Magyarországon először kerül színpadra, Iványi Árpád rendezésében.
Az előadás Magyarországon a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség közreműködésével kerül színre.
Ettore Scola filmje nyomán Ettore Scola, Ruggero Maccari, Maurizio Costanzo forgatókönyve és Gigliola Fantoni színpadi műve alapján színpadra alkalmazta: Réti Barnabás; fordította: Davide Marini; koreográfus: Lisztóczky Hajnalka; díszlet/jelmez: Iványi Árpád; producer: Ridzi Gábor, Földvári Péter; rendezte: Iványi Árpád

Szereplők: Antonietta – Dobó Kata; Gabriele – Réti Barnabás; házmester – Nagy Mari
Műsoridő: 75 perc

A bérlet ára, helytől függően: 3600 Ft, 3400 Ft, 3200 Ft
Jegyár, helytől függően: 1700 Ft, 1500 Ft, 1300 Ft

 

Nyugdíjas bérlet:
Február 12. szerda 10.30 – Édes Alkony
Március 11. szerda 10.30 – Sasvári Sándor koncertje
Április 15. szerda 10.30 – Egy különleges nap

SZÍNHÁZI BÉRLETEK

Az Óbudai Kulturális Központ két különböző, a felnőtt illetve a nyugdíjas korosztálynak szóló bérletet hozott létre, mindkettőt a kulturált szórakoztatás jegyében, kissé eltérő műfajokban.

A felnőtt korosztálynak szóló Körmendi bérlet előadásait a Turay Ida Színház biztosítja. A 15 éves Turay Ida színház 2000. november 11 óta óriási utat járt be, a bemutatott darabok minőségében és az itt fellépő művészek tekintetében is nagyon-nagy az előrelépés. A szakmai munkában, a díszletek kivitelezésében, a rendezők és az itt fellépő művészek tekintetében is magason van náluk a mérce. Miközben maradtak a klasszikus színházi formák között. Ez az igénye a nézők többségének, nem csak vidéken vagy Budapest más kerületében, de itt Óbudán is.

Szeretnek itt játszani, mint ahogy ez be is bizonyosodott a hosszú évek alatt mióta az OKK befogadta őket. A felnőtt bérlet előadásai nagyon színesek, sokrétűek. A vígjátéktól kezdve a drámán keresztül az operettig, musicalig minden található a repertoárjukon. Előadásaikban többek között olyan művészekkel találkozhat a közönség, mint pl: Bencze Ilona, Benkő Péter, Berkes Gábor, Détár Enikő, Hűvösvölgyi Ildikó, Kaszás Géza, Keresztes Ildikó, Mikó István, Piros Ildikó vagy Sasvári Sándor.

Házunk a környékbeli idősebb nézői réteget sem hagyja unatkozni, így a Körmendi bérleten túl a másik felnőtt korosztálynak szóló bérletünk a Nyugdíjas bérlet. Bár már a nyugdíjas házakban és klubokban is számos programot szerveznek, mégis érdemes kimozdulni ezekről a megszokott, már-már hétköznapivá vált helyszínekről, hiszen nálunk valódi színházi hangulatban tekinthetik meg az előadásokat, ünnepként élhetik meg azokat.

Félévente három előadásból álló bérletet állítunk össze a nyugdíjasoknak, mely előadásokat szerda délelőttönként tekinthetnek meg. Az időpont tökéletesen alkalmas azoknak, akik nem szeretnének éjjel közlekedni.

Minden évadban törekszünk a változatosságra, így koncertet és színdarabot is színpadra állítunk. Főként vidám, szórakoztató pódium-előadásokat választunk a nyugdíjasoknak, hogy a hétköznapjaik színesebbé és vidámabbá váljanak. Célunk, hogy aktívabbá tegyük a közösséget és növeljük a rendszeres színházlátogatók számát, ezzel folytatva az értékmentést. A színházlátogató idősebb korosztályt a kultúra élményével, szellemi frissességgel, nevetéssel és zenével ajándékozzuk meg, amely segít örök fiatalnak maradni.

Részletek

Dátum:
április 15.
Időpont:
10:30
Esemény kategóriák:
, , ,

Helyszín

Óbudai Kulturális Központ
San Marco utca 81.
Budapest, 1032 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
+36 1 388 2373