Örömóra – A legkisebbek táncháza

Hírek
Közzétéve:

A kerületi bölcsődékben már évek óta foglalkoznak a kicsik zenei fejlődésgondozásával, és ezzel a programmal ismertetik meg a szülőket az Örömórák keretében. A hat évvel ezelőtt elindított Élő népzene a bölcsődében programsorozat keretében Óbudán minden héten más és más bölcsődében szól az ének, jár a kicsik keze-lába. Az élő népzene foglalkozásokon Csoóri Julianna kisgyermeknevelő vezetésével, a Kerek zenekar közreműködésével ismerkednek a gyermekek a mondókákkal, népdalokkal, hangszerekkel. A korai zenei nevelés éppen olyan jelentőséggel bír, mint a beszédkészség fejlesztése. Ez mozgással kísérve a harmonikus koordinációt is segíti. Ezt a korai fejlesztési formát évek óta támogatja a fenntartó önkormányzat, és a kormányzat felkarolta. Az ingyenes Örömóra rendezvények jó hangulatáról Csoóri Julianna és a Kerek Zenekar gondoskodik, akiket a gyermekek a bölcsődéből már jól ismernek.

Az Óbudai Egyesített Bölcsődék vezetője úgy véli, hogy a kerületi önkormányzat és a minisztérium támogatásával igazán színvonalas rendezvénysorozatot tudnak megvalósítani. A legkisebbek táncháza februártól június végéig minden hónapban jelentkezik. A következő alkalom március 9-én délelőtt 10 órakor lesz az Óbudai Kulturális Központban (Budapest, III. San Marco utca 81.), ahova szeretettel várják a szülőket, nagyszülőket, testvéreket, kisgyermekes családokat.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság