Események betöltése

Összes esemény

  • Ez az esemény elmúlt.

TERASZ LIVE! Bence Kalandjai

2023. június 28. 19:00 - 20:00

Ingyenes
A Bence kalandjai a magyar könnyűzenei színtérről már sokak számára ismerős Jobbágy Bence gitáros-dalszerző egyszemélyes játszótere, ahol a gitár- és ének dallamok mellett a dalszöveg is központi szerepet tölt be. Bence dalain keresztül egy sajátos hangzásokkal, kifejező képekkel teli, álomszerű világba csöppenünk, ahol régi és új költők versei éppúgy teret kapnak, mint a szerző saját szövegei. A szó legjobb értelmében andalító, néhol kifejezetten melankolikus, néhol pedig játékosan vidám zene egy őszinte lenyomat a zenész gondolatairól. Bence eddigi pályáját számos izgalmas projekt tűzdelte, de figyelme középpontjában elsősorban zenekarai, a Muriel és a Kodachrome voltak.
Mindig is szerette volna kipróbálni magát egyedül, azonban a szólókarrier 2019-ig váratott magára. A Bence kalandjai április 11-én, a magyar költészet napján mutatkozott be, és még ebben az évben bekerült az NKA Induló Zenekaros programjának támogatottjai közé. 2020 végén megjelent első nagylemeze, a Tengerek, amiről az Álmodó c. dal az HBO Maxon debütáló A Karantén Zóna c. sorozat végefőcím zenéjeként hallható.
Második nagylemeze az 1bor1vers projekt keretein belül született meg. A történet 2022 nyarán indult a Szent György-hegyen tizenkét helyi borászat közreműködésével, az ebből született lemez 2023 márciusában jelent meg, 12 kortárs költő boros ihletésű versének feldolgozásával.
A részvétel ingyenes!

Részletek

Dátum:
2023. június 28.
Időpont:
19:00 - 20:00
Összeg:
Ingyenes
Esemény címkék:

Szervező

Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft.
Phone
+36 30 883 1953
Email
info@esernyos.hu
View Szervező Website

Helyszín

Esernyős, Kávézó
Fő tér 2.
Budapest, Pest megye 1033 Magyarország
+ Google Térkép
Phone
+36 30 883 1953
View Helyszín Website