A lakossági javaslatoknak helye van a költségvetésben

Hírek
Közzétéve:

Önkormányzatunk a Közel az emberekhez mottóval meghirdetett kezdeményezés keretében 2017. szeptember 30. napjáig várta kerületünk működésével kapcsolatos lakossági észrevételeket. A korábbi évekhez hasonlóan idén is több mint száz óbudai polgár fordult felénk bizalommal és osztotta meg velünk ötleteit, javaslatait.

A beérkezett megkeresések feldolgozása során örömmel konstatáltuk, hogy azok jelentős hányada teljes mértékben összhangban áll önkormányzatunk közösségépítő, kerületünk töretlen fejlődését elősegítő munkájával, fejlesztési elképzeléseivel. Az ötletek és javaslatok egyenkénti kiértékelése során természetesen vizsgálnunk kellett azok megvalósításához szükséges pénzügyi források meglétét, továbbá a hatásköri viszonyokat és jogszabályi feltételeket is. A jelentősebb anyagi forrást és tervezést igénylő, kerületi hatáskörben megvalósítható fejlesztési elképzeléseket rögzítettük, azok megvalósítására a következő évek költségvetési forrásainak függvényében kerülhet sor. Kerületi önkormányzatunk közvetlen intézkedési lehetőségein túlmutató, más szervek és társaságok hatáskörébe tartozó javaslatokat – ilyenek például a közösségi közlekedés járataival, hálózati viszonyaival kapcsolatos ügyek – pedig megfontolás és intézkedés céljából továbbítottuk az illetékesek felé.

Szeretnénk Önöket biztosítani afelől, hogy a kerületi kezelésben álló közterületek rehabilitációjára, a közút- és járdahálózat fejlesztésére, az egészségesebb és tisztább lakókörnyezet megteremtésére, a kerületünkön átmenő gépjárműforgalom csökkentésére, az árvízvédelmi kérdések megnyugtató rendezésére, a szociális és egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére sok más üggyel egyetemben önkormányzatunk a jövőben is kiemelt figyelmet fordít.

Köszönjük, hogy bizalommal fordultak felénk!

Tájékoztatjuk továbbá Önöket, hogy a Polgármesteri Hivatal Ügyfélkapcsolati Irodája (cím: 1033 Budapest, Harrer Pál u. 2., tel.: 061/437-8961) nemcsak a Közel az emberekhez kezdeményezésünk keretében, hanem állandó jelleggel, egész évben várja az óbudai polgárok javaslatait és ötleteit.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság