BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA
2017. 08. 18., péntek - Ilona
Ön most itt van: Címlap » Hírek » Anyagi segítség a civil szervezetek működéséhez

Anyagi segítség a civil szervezetek működéséhez

A civil szervezetek működésének támogatására az önkormányzat idei költségvetésében 20 millió forintos alapot hozott létre. A civil működési pályázat kiírására, félévenként 10 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre.

Az egyes pályázóknak nyújtható maximális támogatás 500 ezer forint. Összesen 97 érvényes pályázat érkezett. A pályázat elbírálására létrehozott munkacsoport tagjai figyelembe vették a pályázó szervezet tevékenységének társadalmi hasznosulását és azt is, hogy a kért támogatás milyen mértékben szolgálja a kerület lakosságának érdekeit, valamint, hogy mekkora létszámú a pályázó szervezet célcsoportja. A megpályázható maximális összeget két szervezet, az Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület és a Magyar Hospice Alapítvány nyerte el.
Összesen 16 érvényes pályamű érkezett a „Fogadj örökbe egy zöldterületet!” önkormányzati pályázatra, melynek célja, hogy a civil szervezetekhez kötődő lokálpatriótákat bevonják a közterületek rendbetételébe, szépítésébe, erősítsék kötődésüket a kerülethez és javítsák az általános szemléletmódot. A támogatás keretösszege 2,5 millió forint volt.
A kerület megpályázza a Belügyminisztérium „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására” kiírt pályázati forrását a kerületi Ágoston Művészeti Óvoda Kastély Tagóvodájának felújítási (tetőszigetelés, nyílászáró-csere, hőszigetelés) projektjével. A fejlesztés összköltsége bruttó 60 millió forint, a megvalósításhoz szükséges 30 millió forint önerőt az önkormányzat 2018. évi költségvetéséből biztosítja.


Támogatott környezetvédelmi oktatás
A környezettudatos nevelés részeként kirándulásokra, nemzeti parkokba, állatkertbe, vadasparkba, természetvédelmi területre, környezetvédelmi oktatással kapcsolatos tevékenységekre illetve iskola- és óvodakert létrehozására fordítható az a forrás, melyet 48 intézmény pályázott meg az önkormányzat „A környezettudatos nevelésért!” című kiírásán. A keretösszeg 4 millió forint volt, az elnyerhető legmagasabb támogatás 200 ezer forint.

Ugyancsak a kerületi óvodáknak, általános iskoláknak és középiskoláknak nyújt anyagi segítséget a „Kulturális intézmények és emlékhelyek látogatásának támogatása” címmel az önkormányzat. A pályázat révén a kulturális programokon való részvétellel kapcsolatban felmerülő utazási költség kiegyenlítésére, illetve a kulturális intézmények és emlékhelyek belépődíjára lehet forrást szerezni az 5 millió forintos keretből.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás