Egészségnap a kisgyermekes családoknak

Hírek
Közzétéve:

13. alkalommal rendezték meg pénteken az Óbudai Kisgyermekes Családok Egészségnapját Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata szervezésében. A megújult Óbudai Kulturális Központban tartott rendezvényen megjelent önkormányzati vezetőket, a társintézmények képviselőit, valamint a családokat Schadek-Bíró Éva, Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata intézményvezetője köszöntötte. A program jó lehetőséget teremt arra, hogy a védőnők kötetlen formában találkozzanak a kerületben élő családokkal, bemutassák a kisgyermekes családok számára a védőnői tanácsadók klubfoglalkozásait, a kerületi egészségügyi és szociális intézmények – kisgyermekes családokat érintő – munkáját, tartalmas kikapcsolódást nyújtsanak a családoknak.

Kelemen Viktória alpolgármester beszédében hangsúlyozta az önkormányzat családtámogatási törekvéseit, és kiemelte, hogy a kerület ebben az évben a Három királyfi, Három Királylány Mozgalomtól elsők között vehette át a Családbarát hely elismerést.

Az alpolgármester megemlítette a szeptemberi képviselő-testületi ülésen elfogadott Fischer Ágoston Szociális Programot, valamint az Örlős Endre Egészségügyi Programot, melyek Óbuda-Békásmegyer fejlesztéseit foglalják össze a szociális és egészségügyi területen. E programokban nagy hangsúlyt kap a családok támogatása mind szociális támogatásokkal, mind az intézményrendszer személyi és infrastrukturális fejlesztésével.

Dr. Harsányi Kornélia kerületi tisztifőorvos kiemelte, hogy mennyire unikális a magyarországi védőnői ellátás, egyben reményét fejezte ki, hogy az ilyen rendezvényen segítenek abban, hogy a védőnők munkáját, szerteágazó szolgáltatásait minél több édesanya megismerje és örömmel fogadja.

A hagyományok szerint ez alkalommal köszöntötték a kerület anyatejadó anyáit az Anyatej Világnapja alkalmából. Köszönetet mondtak nekik azért, hogy áldozatos erőfeszítéseik eredményeként azok a kis súlyú újszülöttek, különböző rendellenességekben szenvedő csecsemők is hozzájuthatnak az anyatejhez, akiknek az édesanyja nem, vagy nem elegendő mértékben tudja biztosítani azt saját gyermeke részére. Számukra Kelemen Viktória alpolgármester, dr. Harsányi Kornélia kerületi tiszti főorvos, Tasi Zsuzsanna a Heim Pál Kórház anyatej-gyűjtő állomásának vezetője, valamint Schadek-Bíró Éva a védőnői szolgálat intézményvezetője adott át ajándékcsomagot és emléklapot. Oklevelet vehettek át: Cseszlai-Zsupanek Orsolya, Novák Brigitta, Rácz Goór Anna, Koscsó Lilla és Tényi-Varga Orsolya. Gratulálunk nekik!

A rendezvényt a Százszorszép Óvoda középső csoportjának műsora tette színesebbé a jelenlévők számára.

Idén rekordszámú látogatottság mellett zajlott a III. kerületi védőnői szolgálat által szervezett egészségnap, melyre 250 óbudai család, közöttük sok apuka és nagyszülő is eljött. A megnyitó után a rendezvényen számos szakmai szervezet várta az érdeklődőket, ahol minden korosztály megtalálhatta a számára hasznos tartalmakat.

Népszerűek voltak a látogatók körében a szűrővizsgálatok, így a bőrgyógyászati és gyermek szemészeti szűrés, emellett több alapítvány és magán egészségügyi intézmény a gyermekek mozgásfejlődésének vizsgálatában is segítette az érdeklődő szülőket. A védőnők által végzett babamasszázs bemutatókra, babatáplálási tanácsokra idén is sokan voltak kíváncsiak. A védőnők sok-sok egészséges finomsággal, zöldséges mártogatóssal készültek, a falatkák és a receptek is pillanatok alatt elfogytak a tálcákról.

Idén vendégünk volt a Peter Cerny Alapítvány, a bejárat előtt leparkolt mentőautóban bárki megtekinthette, hol és hogyan szállítják a koraszülött babákat. A színházteremben kialakított játszóházban szakképzett bölcsődei kisgyermeknevelők várták a babákat, mamákat, de hordozókendőket, a mosható pelust és a csecsemő újraélesztést is megtalálhatták itt. A Vörösvári úti védőnők által vezetett baba-mama klub kreatív sarokkal szórakoztatta a kicsiket – nagyokat, a színes főzős gyurmáknak nem sokan tudtak ellenállni.

A táncos kedvűek Ringatón és Iciri -Piciri Táncházban múlathatták az időt, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Óbudai Csoportja pedig nemcsak hasznos szakértőikkel, hanem bio sminkessel és babazászló készítéssel is kedveskedett a látogatóknak. Itt vehették át a programra érkező nagyszülők a közelmúltban megjelent APA-füzet 3. részét, a Nagyszülő leszek című füzetet, melyet az év további részében a védőnőkön keresztül kaphatnak majd meg a gyermeket váró párok nagyszülei.

A védőnők idén is kedves és változatos babatablókkal lepték meg az általuk gondozott családokat, melyeket év közben a tanácsadóikban függesztenek ki. A napot a rendezvényen kiállító cégek által felajánlott tombolaajándékok kisorsolása tette teljessé.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság