Hogyan nézzen ki, milyen funkciói legyenek?

Hírek
Közzétéve:

A Római-part jövőjének kérdésköre az elmúlt időszakban a közérdeklődés középpontjába került. A partszakasz árvízvédelmének biztosítása és a part menti közterületek fejlesztése a Fővárosi Önkormányzat feladata, mindazonáltal Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata minden tőle telhetőt meg kíván tenni a Római-part természeti, szabadidős és turisztikai értékeinek fenntartásáért. Önkormányzatunk meggyőződése, hogy a jelentősebb fejlesztések előtt, azokkal összefüggésben szükséges az érintett lakosok véleményét kikérni.

Így van ez a Római-part esetében is, hisz közös érdekünk, hogy jövőbeni arculata és funkciói a part közvetlen környezetében élők, azaz a Pók utca – Szentendrei út – Rákóczi út – Batthyány út – Pünkösdfürdő utca által határolt területen lakók elvárásait tükrözze. Ezen célok megvalósulása érdekében, az önkormányzat képviselő-testületének 2017. május 25-i döntése alapján konzultációra hívjuk az említett területen lakó mintegy 15 ezer nagykorú polgárt, hogy az elvárásaikat összegezve, azt javaslattétel formájában továbbíthassuk a Fővárosi Önkormányzat illetékesei felé. Az önkormányzat képviselő-testületének döntése alapján a Polgármesteri Hivatal bonyolítja a felmérést.

Az alábbi kérdőív tartalma mindenki számára megismerhető, de kitölteni csak azok tudják, akiknek a táblázatban (Római-parti konzultáció címlista) szereplő utcákban bejelentett állandó lakcímük van.

Az érintett lakosok szeptember 30-áig küldhetik vissza a kitöltött kérdőívet elektronikus úton vagy bérmentesített válaszborítékban postán feladva.

A Római-parttal kapcsolatos kérdőív beküldésének határideje lejárt!

Ezúton is köszönjük a konzultációban résztvevők véleményét!

 

Save

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság