KEF ülés a Kábítószer-ellenes Világnap alkalmából

Hírek
Közzétéve:

Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala minden évre megfogalmazza a nap témáját, melynek az idei jelmondata:

„Figyeljünk Rájuk – Figyeljünk a gyermekekre és fiatalokra, mert ez az első lépés ahhoz, hogy segítsük őket egészségben és biztonságban felnőni!”

Ez megegyezik a tavalyi jelmondattal, ami az üzenet fontosságát hangsúlyozza, valamint felhívja a figyelmet a fiatalok érdekében végzett munka fontosságára – fogalmazott a KEF ünnepi ülésén Majzik Balázs a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság osztályvezetője.

Kelemen Viktória alpolgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Nemzeti Drogellenes Stratégiával összhangban, már a kezdetektől a megelőzést és a civilekkel való együttműködést helyezte a középpontba. Itt látjuk ugyanis lehetőségét annak, hogy a hatékonyan lehessen fellépni a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében. Az önkormányzat ebben keresett partnereket és vállalt koordináló szerepet.  – mondta az alpolgármester, aki köszönetet mondott a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjainak és szervezőinek embert próbáló munkájukért.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2005-ben hozta létre a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot. A kerület vezetése 2012 óta folyamatosan pályázik különböző forrásokra, az elnyert pénzből támogatja a szakemberek számára fórumot teremtő szakmai műhelyek működését, illetve a témával foglalkozó információs és egyéb kiadványok megjelentetését. 2016 júniusában adta ki a Szociális Szolgáltató Főosztály a „Tiszta sorok Óbudán” című füzetet, melynek később a második javított kiadása is elkészült.

Az ünnepi ülésen Szikszó Sándor, a BRFK III. kerületi Rendőrkapitányság vezetője beszámolt a legfrissebb kábítószerrel kapcsolatos bűnügyi statisztikákról. Kiemelte, hogy ugyan a számok pozitív változást jeleznek előre az esetek számát illetően, de szomorú, hogy az elkövetők egyre fiatalabb korukban kerülnek kapcsolatba a szerekkel, ugyanakkor az utóbbi 4-5 évben gyermekkorú elkövetővel nem találkoztak. A statisztikák szerint a férfiak sokkal veszélyeztetettebbek a kábítószer-fogyasztást illetően, mint a nők. Kiemelte, hogy a drogprevencióban a rendőrségnek csak kis szelet jut, fontos, hogy a család, a barátok, a tanárok vegyék észre a fiatalokon a droghasználatot, és forduljanak a megfelelő szervezetekhez segítségért. A megelőzés tekintetében a rendőrség célja a fogyasztás visszaszorítása, elsősorban a terjesztés és a termesztés, előállítás megakadályozásával.

A KEF ünnepi ülésének programjában szakmai előadásokat hallgathattak meg a Fórumon megjelentek. Horváth Gergely a nemzeti Drog Fókuszpont osztályvezetője a magyarországi kábítószer-fogyasztás jellemzőiről beszélt, Balatoni István a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Kábítószervizsgáló Szakértői Intézetének igazságügyi vegyésszakértője a hazai lefoglalásokban előforduló kábítószereket és pszichoaktív anyagokat mutatta be. A gyermekek és fiatalok jogairól, valamint a szakemberek jelzési kötelezettségének összeegyeztetéséről Varga Bea gyermekjogi képviselő (Integrált Jogvédelmi Szolgálat) tartott előadást.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság