Történelmi csapatverseny a Magyar-Lengyel Barátság Napján

Hírek
Közzétéve:

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata az idei tanévben a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségével és a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzattal közösen meghívásos alapon rendezte meg a Józef Piłsudski, az újjászülető Lengyelország címet viselő Lengyel – magyar történelmi csapatversenyét.

A verseny három fordulóból állt. Az első fordulóban a csapatoknak egy rövid prezentációt kellett készíteniük megadott témajegyzékek alapján. A második fordulóban a csapatoknak írásbeli feladatsort kellett online módon megoldaniuk. A feladatsort elektronikus úton kapták meg a csapatok, a megoldás megküldésére egy óra állt rendelkezésre.

A harmadik, egyben döntő forduló megrendezésére Óbudán, a Magyar-Lengyel Barátság Nap március 23-i apropóján március 19-én került sor a Szindbád Közösségi Iroda és Rendezvényteremben. A döntőbe az első és a második fordulóban legeredményesebben teljesítő hat csapat jutott.

A döntő családias hangulatban telt olyan feladatokkal, mint keresztrejtvény megoldás, „Érdemes tudnod!”címmel a korszakhoz (1914-1935) köthető jelentős lengyel műalkotás bemutatásával, kvíz kérdésekkel, képkirakóval, országismereti bemutatóval.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és Óbuda-Békásmegyer Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatának jóvoltából az I-III. helyezett csapatok és felkészítő tanáraik 4 napos Krakkó – Varsó utazáson való részvételt, míg a IV-VI. helyezett csapatok és felkészítő tanáraik 2 napos isaszegi  utazáson való részvételt nyertek.

Józef Piłsudski, az újjászülető Lengyelország címet viselő Lengyel – magyar történelmi csapatverseny 
Elért helyezés Csapatnév
I. Miskolci Herman Ottó Gimnázium
II. Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
III. Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium
IV. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
V. ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola
VI. Corvin Mátyás Gimnázium

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”82″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”100″ thumbnail_height=”75″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”20″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”0″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”0″ slideshow_link_text=”[Show as slideshow]” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság