Legyen a Csillaghegyi az év fürdője!

Hírek
Közzétéve:

A strand zavartalanul működik, a felújítási munkálatok a fürdő elzárt területén zajlanak. A Csillaghegyi strand tiszta, langyos vizével és domborzati viszonyaival is kitűnik a fővárosi strandok közül. Minden szavazó sorsoláson vesz részt, amelyben megnyerheti a wellness hétvégék és a további értékes nyeremények egyikét. A szavazatokat az alábbi oldalon várják: azevfurdoje.hu/szavazok/csillaghegyi-strandfurdo-es-uszoda

A budai oldalon lévő három nagy északi strand közül a Csillaghegyi a legnagyobb. Tiszta, langyos vizén kívül változatos domborzati viszonyaival is kitűnik a fővárosi strandok közül. A fákkal sűrűn beültetett, erdőszerű részek váltakoznak teraszosan kialakított napozóterületekkel.

A strandfürdő forrásainak története egészen a római korig nyúlik vissza. Régi írások és mondák tanúsága szerint már a rómaiak idejében is ismerték e forrást és vízvezeték szállította annak vizét a közeli Aquincum városába. Róma helytartói itt fürdőt is építettek, melynek vizét e forrás szolgáltatta. Nevét később az Árpádok korában, a környék népe közt élő rege szerint azért kapta, mert Árpád, a honfoglaló,  a közelben nyugossza örök álmát.

A Római strand után a Csillaghegyi a főváros legrégebbi strandja. Szabó József, a geológia magyar úttörője már 1858-ban „Pest – Buda környékének földtani leírása” című munkájában megemlíti az itt lévő források felhasználását is. Az akkor feltörő víz egy kis, 1,3 méter mély, téglából falazott medencébe gyűlt össze, az elfolyó víz malmot hajtott. A Csillaghegyi Árpádfürdő Rt. 1919-ben kezdte kifejleszteni mai formájában a fürdőt. A fővárosi fürdőigazgatóság 1951-ben vette át a strandot.

A fürdő mai formáját 2000-ben nyerte el, amikor minden medencéjét vízszűrő-forgató berendezéssel látták el. Jelenleg a hegyoldalban épült fürdő első szintjén egy úszó és egy strandmedence található, följebb pancsoló és napozóterület helyezkedik el. Az uszoda sátortető alatt télen is üzemel, ilyenkor 25-26 fokos az úszómedence hőmérséklete. A strand vize mérsékelt ásványianyag-tartalmú, nátriumszegény, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos természetes ásványvíz.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság