Óbuda kábítószerügyi kutatása példa értékű

Hírek
Közzétéve:

Az eseményen részt vett Bús Balázs polgármester és Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány, valamint dr. Rétvári Bence államtitkár képviseletében Pálfalvi Milán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) tanácsadója.

Bús Balázs polgármester – aki egyben a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) elnöke – Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kábítószerügyi kutatására utalva elmondta, a kerület frissen elkészült reprezentatív felméréséből kiderül, hogy a III. kerületi érintett diákok körében a már hosszú évtizedek óta jól ismert, természetes úton előállított marihuána a „piacvezető”, bár a szintetikus pszichoaktív szerek is jelen vannak. Az ismeretlen hatásmechanizmusuk miatt különösen nagy veszélyt jelentő dizájner drogok a kerületben kevéssé gyakoriak. Ezzel együtt tisztában kell lenni utóbbiak veszélyesen alacsony árával, és – részben ebből következően – a használók életkorának csökkenésével.

Óbuda-Békásmegyer vezetése a Nemzeti Drogellenes Stratégiával összhangban már a kezdetektől a megelőzést és a hatékony együttműködést helyezte a középpontba – hangsúlyozta Bús Balázs. Ehhez keresett partnereket és vállalt koordináló szerepet, 2005-ben pedig létrehozta a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, mely minden évben négyszer ülésezik és 2012 óta folyamatosan pályázik különböző forrásokra.

A polgármester a KEF ülését annyiban is rendhagyónak tartotta, hogy az egyben az említett kutatás záróeseménye. „Fontos dokumentum került az asztalra, hisz ez nemcsak a drogfogyasztás körülményeit és részleteit összegzi, de olyan következtetéseket is megfogalmaz, mely a jövőt illetően feladatot is kijelöl számunkra” – tette hozzá Bús Balázs, egyben megköszönte mindazok munkáját, akik részt vállaltak a kutatás különböző fejezeteinek elkészítésében.

Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány azt hangsúlyozta, hogy ha kábítószerről van szó, akkor minden esetben konkrétan és őszintén kell beszélnünk. Kiemelte a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok szerepét, amelyeket nem csupán a drogügyek megbeszélése érdekében tartott jelentősnek, hanem ezt a fórumot tartja az egyik legfontosabb kapocsnak a lakosság és a civil szervezetek irányában. Nem csupán a kábítószerekkel összefüggően szeretnék ezt a fórumot megtartani, hanem kiegészítő megbeszéléseket kívánnak tartani a családon belüli erőszak és az iskolán belüli erőszak vonatkozásában is. Információkat kívánnak kapni, valamint nyújtani is arról, hogy mi a rendőrség álláspontja.

Pálfalvi Milán, az EMMI tanácsadója dr. Rétvári Bence államtitkár nevében köszöntötte a fórum résztvevőit, és tolmácsolta a kormányzat álláspontját a drogmegelőzés és a drogfogyasztásból következő problémák kérdéseiről. Mint elmondta, a kormány nagy hangsúlyt helyez a dizájner drogok terjedésével szembeni hatékony fellépésre, az azok fogyasztásából eredő egészségügyi és szociális problémák minimalizálására. A dizájner drogok elleni küzdelemben célnak azt nevezte, hogy a jövőben még eredményesebben, gyorsabban, célzottabban lehessen fellépni, visszaszorítva ezzel a terjesztést és a fogyasztást. Mindezt a törekvést a kormányzat mind anyagi, mind pedig jogi eszközökkel is támogatja.

Müller Éva, az EMMI osztályvezetője szakmai előadásában a kormányzati stratégiai dokumentumok elkészítésének céljairól beszélve elmondta, hogy ezek során nem titkolt szándék, hogy elkészítésükkel az adott témára költségvetési forrásokat is kívánnak szerezni. Ennek jó példájaként említette a parlamenti határozattal először 2013-ban elfogadott Nemzeti Drogellenes Stratégiát, amely nagyon erős politikai szándékot jelzett. Ez a stratégia céljai szerint a droghasználatban jelentős csökkentést ír elő. Az osztályvezető részletesen ismertette az erre a területre fordítható, évről-évre növekvő hazai és európai uniós források mértékét.

Majzik Balázs, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megbízott osztályvezetője a szereplők együttműködésére hívta fel a figyelmet a drogmegelőzésben. Háttérintézményük feladatai között a legfontosabbak között említette a drogpolitikai célok kialakításában meglévő feladataikat, valamint a Nemzeti Drogellenes Stratégia végrehajtásából adódó szakmai és módszertani, valamint a hazai és európai uniós pályázatokkal összefüggő tevékenységeiket.

Dr. Gallóné Nagy Judit, a III. kerületi Polgármesteri Hivatal Szociális Szolgáltató Főosztályának vezetője, az ülés moderátora elmondta, hogy a Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kábítószerügyi kutatásának célja a kerületben előforduló kábítószer-fogyasztás jellemzőinek vizsgálata, a szolgáltatások feltérképezése és az esetleges hiányok felderítése, valamint a fejlesztési lehetőségek meghatározása volt. Ennek során a kerületben tevékenykedő intézmények monitorozására, és a kerületben fellelhető fogyasztók kábítószer-használatáról kérdőíves felmérésre került sor, illetve a kerületi iskolák 7-13. évfolyamában tanuló diákok kérdőíves felmérése történt meg.

Prof. dr. Rácz József, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány igazgatója szakmai előadásában a drogproblémával kapcsolatban álló kerületi intézmények szolgáltatásait és működésüket mutatta be. Hevesiné Melczer Mónika, a III. kerületi Polgármesteri Hivatal Szociális Szolgáltató Főosztály Egészségügyi és Jogi Osztályának vezetője a kerületi általános és középiskolákban történt kérdőíves felmérések tapasztalatairól beszélt  részletekbe menően, míg Törzsökné Góczán Emese, a III. kerületi Polgármesteri Hivatal Szociális Szolgáltató Főosztályának KEF koordinátora a szerfogyasztók jellemzőiről számolt be, illetve összegezte a kutatás eredményeit.

Kelemen Viktória alpolgármester zárszavában örömét fejezte ki azért, hogy ilyen sok kerületi intézmény és szervezet számára ennyire fontos a téma, hogy ennyien kíváncsiak a III. kerületi kutatás eredményeire. Részletes és kimerítő kutatás tudott készülni, amihez az kellett, hogy a résztvevők közösen tudtak fellépni, mert egyedül, egy szervezet ezt nem lett volna képes megvalósítani. Kelemen Viktória megköszönte a kutatás létrejöttében közreműködő valamennyi résztvevő munkáját.

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum ülésén elhangzottak szerint még az ősz folyamán hasonló programmal és előadókkal regionális eseményre kerül sor Óbudán a budapesti kerületek kábítószerügyi szervezeteinek részvételével, ugyanis híre ment az óbudai kutatásnak, amivel a többi kerület szervezeteinek szakemberei is szeretnének megismerkedni. (Az ülés tárgyát képező kábítószerügyi kutatás eredményei hamarosan elérhetők lesznek a www.obuda.hu oldalon.)

Bodzay Zoltán

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság