Szociálisan érzékeny kerület

Hírek
Közzétéve:

Az önkormányzat a rászorulók megsegítésére köztudottan kiterjedt szociális ellátórendszert működtet.

Mi indokolta a program kidolgozását?

A tervek készítése nem újdonság a szociális területen sem, hisz’ a vonatkozó jogszabályok értelmében az önkormányzatoknak szolgáltatástervezési koncepciót kell készíteniük az elvégzendő feladatokról, melyet kétévente felül is kell vizsgálniuk. Az elmúlt években történt jelentős jogszabályváltozások is szükségessé teszik, hogy alaposan átgondolt, konkrét terveink legyenek az ágazatot érintően. A Fischer Ágoston Szociális Program egy két évre szóló tanulmány, mely illeszkedik az önkormányzat jövőre vonatkozó komplex elképzeléseihez, és jelentőségénél fogva annak egyik lényeges eleme.

A program bemutatja a jelenlegi ellátórendszerünket, az önkormányzat által biztosított segélytípusokat, a szociális- és gyermekvédelmi intézményeinket és azok szolgáltatásait, a kerületben tevékenykedő civil szervezeteket, illetve a jövőre vonatkozó elképzeléseinket, terveinket. A fejlődéshez a pontos tervezés nélkülözhetetlen.

Ha néhány mondatban kellene összefoglalni, milyen főbb szempontokat vettek figyelembe a tervezésekor?

Tekintettel arra, hogy az említett változások következtében 2015 márciusától minden, önkormányzat által biztosított segélytípust saját forrásból kell finanszíroznunk, (ezek esetében megszűnt az állami támogatás – a szerk.) elsődleges szempont az önkormányzat anyagi erőforrása, másodsorban az egyes ellátások, támogatások kialakításánál mindig is figyelembevettük a lakossági igényeket, és ezeket érvényesítettük a helyi rendeleteink megalkotása során. Ez a jövőben is így lesz. Fontos célként tűztük ki az eddig kiépített, széleskörű és magas színvonalú ellátórendszerünk fenntartását, sőt ha lehetséges, annak további bővítését, tökéletesítését. Szeretnénk minden korosztály számára, az újszülöttől a szép korúig segítséget nyújtani, és valamennyi problémára megoldást találni teljesítőképességünk függvényében.

Milyen befejezett, folyamatban lévő projektek és állandó szolgáltatások szerepelnek a leírásban?

A programban szereplő számos, intézményt érintő milliós értékű beruházás már a tavalyi évben megvalósult, mint például a Családok Átmeneti Otthona, a Derűs Alkony Gondozóház, és a Medgyessy Bölcsőde korszerűsítése. Itt több ponton is kapcsolódik az anyagunk egy másik átfogó kerületi dokumentumhoz, a Hadrianus Programhoz.

Szakmai téren tavaly decemberben két új megállapodás is létrejött. Egyik a négy, nagy fogyatékos-ügyi szervezettel aláírt stratégiai együttműködés az önkormányzati rendezvények egyenlő esélyű hozzáférésének biztosítására vonatkozóan, a másik szerződést a Motiváció Alapítvánnyal kötöttük.

A szociális támogatásokat illetően már a program elfogadásával egyidejűleg, tavaly szeptemberben döntött a képviselő-testület néhány helyi rendelet módosításáról, mellyel több pénzbeli támogatás is bővült, továbbá az újszülötteknek biztosított támogatás összege a duplájára, 20 ezer forintra emelkedett. Idén természetesen tovább folytatjuk a program teljes megvalósulását. Az év elején újból a tervek között szerepel az elfogadott költségvetés függvényében a szociális tárgyú rendeleteink módosítása.

Az állandó szolgáltatások teljes körű bemutatására az újság hasábjai nem lennének elegendőek, de összességében elmondható, hogy a jelenlegi magas színvonalú szociális ellátórendszerünket a jövőben is fenn kívánjuk tartani, törekszünk a további jó együttműködésre a kerületben működő civil szervezetekkel. Önkormányzatunk kiemelt figyelmet fordít a fogyatékos személyek ellátására, életminőségük javítása érdekében lehetőségeinkhez mérten igyekszünk mindent megtenni. A kerületünkben szinte egyedülálló módon az Óbudai EgyesítettBölcsődékben integrált módon zajlik a korai fejlesztés, a városrész vezetése 2016-ban bevezette a sérült gyermekek fejlesztésére szolgáló támogatást, mely folyamatosan az igénybevevői visszajelzésekhez igazodóan módosul. Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központban a támogató szolgálat mellett működő fejlesztő foglalkoztatás lehetőséget nyújt az alacsony jövedelemmel rendelkező ellátottak számára – képességeik fejlesztése mellett – jövedelmük kiegészítésére, továbbá 2016 óta a hivatalban az ügyintézéshez a nagyothalló és siket személyeknek a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférésének érdekében video tolmács szolgálat biztosított. A szociálisan rászorultak természetbeni támogatására is nagy hangsúlyt fektetünk, ilyen például a burgonyaosztás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kenyérbérlete, ingyenes ételosztások az Ételt az Életért Alapítvánnyal, adományok koordinálása az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ segítségével. Megszervezzük a rászoruló gyermekek szünidei-, kiemelten a nyári étkeztetését és támogatjuk a reggeliztetésüket és vacsoráztatásukat biztosító civil szervezeteket. Az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény szakmai munkájának középpontjában a szolgáltatást igénybevevő idős ember áll, alap- és szakosított ellátásaival garantálja teljes körű ellátásukat, a keretében működő 10 idősek klubja állandó és színvonalas programjaival a nyugdíjas lakosságot a tevékeny időskorra motiválja. Folytatjuk a szép korú kerületi lakosaink köszöntését, ezen belül a 100 éveseket jubileumi támogatásban is részesítjük, és tervezzük egy kifejezetten időseknek szóló új támogatási forma bevezetését is az új évben.

A lakhatási nehézségek enyhítése érdekében továbbra is folytatni kívánjuk a pályázati rendszerben történő bérbeadásokat: szociális, költségelvű és piaci alapú pályázatok kiírását, illetve többféle segélytípussal igyekszünk segíteni a lakhatáshoz kapcsolódó költségek megfizetését. (például óbudai lakhatási támogatás, lakbércsökkentési-, lakbérmérséklési támogatás, hátralékkezelési támogatás, lakásépítési helyi támogatás és fiatal házasok lakáshoz jutási támogatása)

Mik a rövid-, közép- és hosszú távú célkitűzések?

Hogy csak a legfontosabbakat említsem: 2018-as évben szeretnénk megszervezni a kerületben a szenvedélybetegek nappali ellátását, valamint létrehozni az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ keretében pályázati forrásból fogyatékos személyeknek egy tanácsadói pontot. Idei terveink között szerepel többek között egy új segélytípus bevezetése a védőoltások költségeihez történő hozzájárulás érdekében, és a fentebb említett időseknek szóló támogatás.

A felsőoktatásban tanulók részére biztosított Óbudai Továbbtanulási Támogatás feltételrendszere a jövedelemhatár emelésével bővíthető. Az önkormányzat célja, hogy az általa nyújtott 50 vagy 100 százalékos költségtérítés átvállalása révén még több tehetséges, rászoruló fiatal folytathassa tanulmányait az érettségi után.

Célunk, hogy még egy Máltai pékség nyílhasson a kerületben, ezáltal a Békásmegyeren élők is minden nap olcsóbban juthassanak minőségi pékáruhoz.

Rövid távú célkitűzések között szerepel az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központban az ellátottak számára komplex szűrővizsgálatok megszervezése, az intézmény tárgyi feltételeinek javítása és infrastrukturális fejlesztése. Szeretnénk, ha még ebben az évben megvalósulna az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény gépjárműjének cseréje, valamint az Otthoni Szakápolási Szolgálatának kapacitásbővítése.

2019-es tervként szerepel a programban egy 10 férőhelyes demens klub létrehozása is. Hosszú távú tervként pedig új nyugdíjas klubokat szeretnénk kialakítani.

Mennyire rugalmasak a dokumentum formálásában?

Ahogy korábban már említettem, folyamatosan figyelembe vesszük a lakossági igényeket, szükségleteket, és ezek alapján alakítjuk ki koncepciónkat. Tehát a program menet közben is módosulhat, vagy inkább kiegészülhet olyan ellátásokkal melyekre nagy igény mutatkozik. Ezen kívül az állandóan változó jogszabályi környezet is indokolttá tehet újabb lépéseket. A tervezetből is kiderül, hogy a továbbiakban is aktív együttműködést képzelünk el a kerületben tevékenykedő civil és egyházi szervezetekkel. A lényeg, hogy a segítségre szorulók érezzék a megfelelő gondoskodást és odafigyelést.

Kiknek a véleménye számít annak alakulásában?

Mindenki véleményére és építő kritikájára nyitottak vagyunk a továbbiakban is. Időnként kapunk kérdéseket, kéréseket a lakosság részéről, melyekre a jövőben is számítunk. A rendszeresen megrendezett fórumaink- Idősek Tanácsa, Szociális- és Fogyatékos-ügyi Kerekasztal, ÁSZER, KEF – lehetőséget nyújtanak, hogy az érintett szakemberek és meghívottak kifejthessék véleményüket és előterjesszék javaslataikat. Az intézményeket irányító elhivatott vezetők is kivétel nélkül folyamatosan azon fáradoznak, hogy eddig elért eredményeinket megőrizzük, emellett, lelkiismeretes munkájuknak köszönhetően képesek legyünk az állandó megújulásra. Nem utolsósorban szeretném megemlíteni a szociális érzékenységéről jól ismert polgármester urat, aki ötleteivel és megvalósításra váró terveivel állandó gondolkodásra és munkára sarkall minket. Főosztályvezetőként szerencsésnek mondhatom magam, hogy kerületi szinten az ágazatban dolgozó kollégákra, köztük intézményvezetőkre, civil és egyházi szervezetek képviselőire, munkatársaimra partnerként számíthatok és a vezetés, illetve a képviselő-testület is messzemenőkig támogatja az előremutató törekvéseinket. Pozitív visszajelzés számunkra, hogy kormányzati szinten és szakmai szervezetek részéről is díjakkal (Gyerekbarát Település, Családbarát hely, Fogyatékosság-barát Munkahely, Idősbarát Önkormányzat – a szerk.) ismerik el tevékenységünket.

Itt és most csak részleteiben nyílt lehetőségem a program bemutatására, a téma iránt érdeklődők a dokumentumról bővebben a megujulo.obuda.hu oldalon olvashatnak.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság