Társasházi fórum – középpontban a közbiztonság

Hírek
Közzétéve:
A képen: Bús Balázs polgármester, Rácz Ferenc Péter igazgató, Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet, Puskás Péter alpolgármester, Szikszó Sándor kapitányságvezető, III. kerületi Rendőrség, Hevér Bálint hadnagy, az Észak-budai Katasztrófavédelmi kirendeltség

A résztvevőket Bús Balázs polgármester köszöntötte, hangsúlyozva, mennyire fontosnak tartja a jó kommunikációt az önkormányzat és a lakosok, illetve az őket képviselő szakemberek között. A fórum középpontjában a közterületek rendje és a közbiztonság szerepelt, de bármilyen más kérdésben is várták és továbbra is várják a lakosok észrevételeit, hiszen a problémákat csak együttműködve lehet megoldani. Emlékeztetett, hogy a közterületi fejlesztések már évek óta közösségi tervezéssel történnek a városrészben.

A kamerák beváltak

Rácz Ferenc Péter, az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet igazgatója előadásában részletesen ismertette a térfigyelő rendszer tevékenységét, elért eredményeit. Elsőként arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy az önkormányzat által kiépíttetett térfigyelő-kamerarendszer működésének köszönhetően jelentősen visszaszorultak a közterületeken elkövetett szabálytalankodások, kihágások, bűncselekmények. Mint ismeretes, az első kamerákat Békásmegyeren telepítették tíz évvel ezelőtt, elsősorban oda, ahol a leginkább szükség volt a folyamatos rendészeti jelenlétre. Felidézte: kezdetben volt, hogy napi szinten hat kiemelt bűncselekményt követtek el a tettesek ezeken a részeken. Ahol nem volt kamera, oda közterületfelügyelő-rendőr páros járőrszolgálatot küldtek. Mindezek eredményeként a jogsértési mutatókban jó eredmények születtek: a telepítést követő ötödik évben már 70 százalékos csökkenés volt érzékelhető. Azóta az önkormányzat további kamerákat helyeztetett ki, a kerület több pontján. Jelenleg 143 berendezéssel tudják ellenőrizni a közterületek rendjét. Idén is számos esetben sikerült gyorsan intézkedniük jogsértések esetén.

A lakosok segítségét kérik az illegális hulladéklerakók ellen

A közterület-felügyelet munkatársainak az egyik legnagyobb fejtörést az illegális hulladéklerakás jelenti. Az önkormányzatnak évről évre jelentős kiadásokat generálva. A hulladékot belterületen elsősorban éjszaka teszik ki, de külterületen akár nappal is pár perc alatt kirakodják a sittet, háztartási szemetet. Idén már 736 esetben fedtek fel és járt el engedély nélkül kihelyezett hulladékok miatt a felügyelet. A tettenéréshez minimális reagálási idejük marad a közterületeseknek. A problémával szembeni megoldásként az össztársadalmi összefogást, a szemléletváltás jelentőségét és a gyermekek környezettudatos nevelését hangsúlyozta Rácz Ferenc. Javíthat a helyzeten a jövőben további hulladékudvarok létesítése is a kerületben. A térfigyelő rendszerben a mobil kamerák fejlesztése már folyamatban van. Fontos azonban a lakosság aktív közreműködése is. A közterület-felügyelet igazgatója arra kérte a társasházi képviselőket, továbbítsák a lakók felé, hogy amennyiben illegális hulladéklerakókat látnak akció közben, hívják az éjjel-nappal hívható diszpécserszolgálat számát!

Ne váljunk áldozattá!

Szikszó Sándor rendőr alezredes, kapitányságvezető

Szikszó Sándor rendőr alezredes, a III. kerületi Rendőrkapitányság vezetője bűnmegelőzési tájékoztatót tartott, melyben az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire hívta fel a figyelmet, különös tekintettel az idős emberekre, hiszen ők a csalók, bűnözők fő célpontjai. Szerencsére sokan óvatosabbak lettek, elsősorban azok, akikhez eljutott az információ ebben a témában, a rendőrség munkatársaitól, akár a sajtón keresztül, de még mindig gyakori a hasonló esetek száma. Hangsúlyozta: nem lehet elégszer ismételni, hogy ne dőljenek be a csalóknak, akik a közműcégek munkatársainak kiadva magukat jutnak be a lakásukba, eltulajdonítva értékeiket. A társaságok, és az önkormányzat is minden esetben előre értesíti a lakókat arról, ha valamilyen ügyben fel kívánják keresni őket. A rendőrkapitány a témáról szóló plakátokat adott a társasházi képviselőknek, arra kérve őket, tűzzék ki azokat a lépcsőházukban, ezzel is támogatva a prevenciót.

A tűz elleni védelemről

Hevér Bálint hadnagy, az Észak-budai Katasztrófavédelmi kirendeltség képviseletében a társasházak tűzvédelmi szabályairól és azok betartásának fontosságáról beszélt. A munkájuk során tapasztalt anomáliákról számolt be, kiemelve, hogy a legnagyobb gondot továbbra is a lakások megközelíthetetlensége jelenti. A folyosók lezárása, a közlekedők tárolóként való használata és minden egyéb, ami elállja a tűzoltók útját, nehezít a tűzoltást. Arra kérte a társasházi képviselőket, erre mindenképpen hívják föl a lakók figyelmét.

Kérdések és válaszok

A Kabar utca egyik társasházi képviselője a környék parkolási problémáira hívta fel az önkormányzat vezetésének figyelmét. Puskás Péter alpolgármester válaszában elmondta: a Békásmegyeri Vásárcsarnok elkészültével helyreállhat a rend, mivel a piac alatt a vásárlók be tudnak majd parkolni a mélygarázsba, és a komplexum körül is felszabadulnak parkolóhelyek. Ugyanitt megemlítette azt is, hogy a főváros vezetésének közeli terveiben szerepel a P+R parkoló kialakítása a HÉV túloldalán. A parkolás témaköréhez kapcsolódva több kérdés is érkezett, a kerület más részeiben élőktől. Az alpolgármester ezekre válaszolva kifejtette: a kaszásdűlői lakótelepen a jövő év elejétől várható a fizetőssé tétel, addig a felfestéseket, kitáblázásokat, parkolóórák beszerzését végzik. A Gyógyszergyár úti lakótelepre azonban egyelőre nem tartják szükségesnek a fizetőövezet kiterjesztését. A közlekedés témakörében a forgalom lassítását kérte egy idős úr a Perc utca környékén, melynek lehetőségét szintén megvizsgálják az ígéret szerint.

Egy nyugdíjas hölgy több Bécsi úti lakos felvetését tolmácsolta, mely szerint az EuroCentert körülvevő járdák akadálymentesítését kérik. Puskás Péter elmondta: a bevásárlóközpont új tulajdonosával egyeztetnek, és kezdeményezik ennek rendezését is.

Egy belső-óbudai lakos arra kérte a szakembereket, amennyiben lehetséges, utcájukban metsszék meg a fákat, mert azok a vezetékeket súrolják. Hasonló, növényekkel kapcsolatos problémára, a fák kiálló gyökereire, egyúttal sitt lerakásra hívta fel a figyelmet egy Hévízi úti közös képviselő. A válaszok szerint a Városüzemeltetés szakembereitől rövid időn belüli intézkedésre számíthatnak az érintettek.

Többen köszönetüket fejezték ki az önkormányzat szakembereinek és vezetésének olyan ügyek kapcsán, melyben korábban intézkedést kértek. A lomtalanítás témakörében például nem egy hozzászóló elismerését fejezte ki a gyors intézkedésért, a korábbi gyakorlathoz képest jóval gördülékenyebb eljárástért. Bús Balázs polgármester elmondta: számos visszajelzés érkezett más kerületektől is, jó példaként említve a városrészben tapasztaltakat. Megemlítette, hogy az önkormányzat szakembereivel együtt nemrégiben egy újpesti hulladék – újrahasznosító üzemben jártak, melynek létesítését szívesen látnák a III. kerületben, mivel ezzel jelentősen könnyíthetnék a hulladékfeldolgozást helyben is.

(Sz.)

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság