Útjára indul a Szent Margit Képzési Központ

Hírek
Közzétéve:

A Szent Margit Kórház számára – a legtöbb egészségügyi intézményhez hasonlóan – az utóbbi években egyre nehezebb feladatot jelent a megfelelően képzett szakemberek biztosítása. Ez különösen igaz az egészségügyi szakdolgozók esetében, hiszen az elmúlt évtizedek kedvezőtlen folyamatai azt eredményezték, hogy egyre kevesebben választják ezt a hivatást, az ilyen irányú képzések pedig – részben az érdektelenség, részben financiális okok miatt – az évek alatt szinte teljesen eltűntek. Minderről azon a sajtótájékoztatón esett szó, ahol részletesen ismertette a kórház vezetősége a képzés lényegét.

 Az elmúlt években jelentős fordulat következett be a szakdolgozók anyagi megbecsülésében, ami esélyt teremt arra, hogy ismét egyre több fiatal válassza ezeket a képzési formákat. Ennek ugyanakkor korlátot szab a megfelelő képző helyek hiánya. A jelenleg működő alapítványi vagy magán oktatási intézmények által kért térítési díjak sokak számára kizárják a képzéseken való részvétel lehetőségét, ráadásul ezek a helyek önmagukban csak az elméleti képzést tudják biztosítani, a gyakorlati képzéseket a velük szerződött egészségügyi intézmények kell biztosítsák, ami ugyancsak sok bizonytalanságot illetve korlátozást jelenthet a potenciális diákok számára.- elemezte a helyzetet Dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató.

A fentieket felismerve – tette hozzá az intézmény vezetője, az országban elsőként vállalkozott a Szent Margit Kórház arra, hogy OKJ-s végzettséget nyújtó, iskolarendszeren kívüli képzési programot indít, azaz saját képzési központot hoz létre fenti célok megvalósítására. 2017 őszén kezdődött el az a folyamat, melynek során hét olyan, képzést hoztak létre és engedélyeztettek, amelyek maximálisan biztosítják az elmélet és a gyakorlat egységét oly módon, hogy az intézményen belül valósulnak meg, elsősorban a kórház saját szakembereinek (orvosok, diplomás ápolók, szakdolgozók) oktatóként való közreműködésével.

A lehetőség minden érdeklődő számára nyitva áll, az ország minden régiójából érkező tanulni vágyónak lehetőséget biztosítanak, hogy bekapcsolódjanak a képzésekbe. A részvevők számára az elméleti és gyakorlati oktatás mellett – eredményeik függvényében – akár álláslehetőséget is kínálnak a kórházban.- mindezt már Nádori Judit a Képzési Központ igazgatója, a program ötletgazdája fűzte hozzá.

Az államilag elismert végzettséget nyújtó képzés lehetőséget ad arra, hogy azokat is visszacsábítsa a tanulás világába, akik már eltávolodtak tőle, vagy egyéb okok miatt – az oktatási intézmény távolsága, az órarend kötöttsége, a szabadnapok biztosításának nehézsége – nem tudtak eddig részt venni a szükséges képzéseken. Az oktatás összehangolása az intézmény mindennapi működésével és a képzéseken résztvevők igényeivel, elsősorban a gyakorlat személyre szabott biztosításával, valamint az elméleti órák helyben való megtartásával, reálissá teszi a lemorzsolódás minimalizálását, a sikeres oktatási folyamat teljes megvalósulását. A valós körülmények között zajló gyakorlat lehetőséget teremt olyan kompetenciák kibontakoztatására is, melyek révén a későbbi munkavállalás könnyebbé, hatékonyabbá válik, a ráépülő képzések esetén pedig a további kompetenciák megszerzése által emelkedik az ellátás színvonala.

Dr. Ónodi–Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár üdvözölte a kezdeményezést, mert a képzés lehetőséget nyújt arra, hogy olyanok is az egészségügy területén dolgozzanak a megszerzett képesítéssel, akik eddig más területen tevékenykedtek, továbbá az egészségügyi dolgozóknak továbbképzési és szakosodási lehetőséget biztosítanak a meghirdetett képzések. Ezzel elérhetjük- tette hozzá az államtitkár, hogy egyre több fiatal választja majd hivatásaként ezt a szakmát.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint, jó előjelnek tekinthető, hogy máris 30-an jelentkeztek a meghirdetett tanfolyamokra. Kiemelte, a kórház kezdeményezése összhangban van a magyar szakképzési rendszer fejlesztése terén végzett kormányzati törekvésekkel.

Az intézmény szerepéről és eddig elért sikereiről a következőket mondta:  Óbuda–Békásmegyer és az agglomerációs települések lakosságát is figyelembe véve közel 200 ezer (egyes szakmák esetében több mint félmillió) polgár egészségügyi ellátásáért felel. Így mindazok a lépések, amelyek az itteni betegellátás színvonalát, gyorsaságát és biztonságát emelik, sokak életminőségét javítják. A kórház az elmúlt időszakban – kormányzati támogatással és az uniós források felhasználásával – több fontos fejlesztést tudott megvalósítani. Számos igen jó eredményt tud felmutatni az elmúlt években, elég csak a radiológiai eszközök fejlesztésére, az energetikai rendszer korszerűsítésére, vagy a gasztroenterológiai osztály felújítására gondolni. A következő időszakban pedig, az Egészséges Budapest Program keretében további modernizálásra, eszközbeszerzésre és korszerűsítésre nyílik lehetőség.

„Ezért is vagyok büszke arra, hogy ismét egy előremutató kezdeményezést indíthatunk közösen útjára. Ami egyedülálló is, hiszen a Szent Margit Kórház az első olyan egészségügyi intézményünk, amely egyetemi háttér nélkül működtet majd elméleti és gyakorlati képzést egyaránt nyújtó Képzési Központot.”- zárta szavait a kerület országgyűlési képviselője.

Az új központban OKJ-s egészségügyi végzettséget szerezhetnek a tanfolyamokat elvégzők.

A központban mind hétköznap délután, mind a hétvégén, szombati napokon is lehetőséget biztosítanak az oktatásra. A programok ütemezése során figyelembe veszik a munka, a család mellett még elfogadható mértékű elfoglaltságot jelentő tanóra mennyiséget. A Szent Margit Kórház biztosítja majd a felkészülést a képzés lezárását jelentő komplex szakmai vizsgákra, valamint biztosítja a vizsgák helyszínét is.

2018. februárjában három képzés indul: az általános ápolási és egészségügyi asszisztens, az egészségügyi gyakorlatvezető, valamint a nefrológiai szakápoló képzés közel 30 fő részvételével.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság