Ingyenes korrepetálás és sok játék várja az iskolás gyerekeket az Óbudai Don Bosco Közösségi Házban

Hírek
Közzétéve:

Az Óbudai Don Bosco Oratórium és Közösségi Házban szeptember 12-étől elindult az Évközi Oratórium, ahova szeretettel várják – már egészen az alsó tagozat első osztályától – az iskolás korú gyermekeket.

Az ingyenes foglalkozásokat heti négyszer, keddtől péntekig 16:30-19:00 óra között tartják, egészen a júniusi tanév végéig. A fiatal animátorok és segítők számos játékos feladattal, tematikus programmal várják a gyerekeket, valamint van egy nagy udvar, ahol sportolási lehetőségek is vannak számukra. Kedden, szerdán és csütörtökön a játékos foglalkozások mellett jut bőven idő a tanulásra, leckeírásra is, akár egyénileg akár kis csoportokban is van mód arra, hogy a gyerekek a segítőikkel haladjanak az aktuális tananyagukkal.

A foglalkozások végén kapnak a gyerekek vacsorát is, senkit nem engednek haza üres hassal, ezzel is megkönnyítve a szülők feladatait.

Minden gyermeket szívesen várnak a már meglévő közösségbe, és nem szükséges előre bejelentkezni.

Megközelítés: vagy a Kiscelli utca 79. felől, vagy a Bécsi út 175. felől (Don Bosco Cukrászda és a templom közötti kapu)

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság