Békásmegyeri Közösségi Ház

Kiemelt információk

Az Óbudai Kulturális Központ Békásmegyeri Közösségi Háza a hét minden napján érdekes programokkal várja a látogatókat.

A legkisebbek gyakorta báb- és gyermekszínházi előadásokon ismerkedhetnek a kultúra alapjaival, az Aprók táncán pedig a Kolompos együttes húzza nekik a talpalávalót. Természetesen Békásmegyerről sem hiányozhat a Bérletes meseszínház sem. A kisiskolásokat havonta külön táncház várja.

A Nosztalgia bérlet kínál újabb lehetőséget az idősebbeknek, hogy társaságra leljenek a házban.  Délutánonként tanfolyamok sora nyújt lehetőséget a tanulásra, szórakozásra, sportra – korosztálytól függetlenül. A klubok, fórumok kedvelőire is számítunk, akárcsak az egészségükért tenni vágyókra. Folytatva az ÖKO-7-hez kapcsolódó hagyományokat, programjainkban ezután is nagy hangsúlyt kap a környezet-, és természetvédelem.

A közösségi ház változatlanul teret ad a kerületben élő nemzetiségek bemutatkozásának, az évszakokhoz, ünnepekhez kötődő rendezvényeknek, báloknak.