Kelet-békásmegyeri parkolófejlesztés – Néhány héten belül feláll az új forgalomtechnika

Hírek
Közzétéve:

Békásmegyer területén meglehetősen kis mozgástere van a kerületnek új parkolóhelyek kialakítására, ennek ellenére sikerült olyan lehetőségeket találnunk, amivel összesen 106 új parkolóhelyet létesítünk 2023 nyarán. Békásmegyer keleti részén parkolóhelyek áttervezésével, valamint újak kialakításával pótoltuk a hiányzó parkolókat.

Jó ütemben haladnak a kivitelezési munkálatok: már kiépültek az ecogreen burkolattal ellátott, újonnan létrehozott helyek, amit a környéken élők birtokba is vehettek. Az új parkolóhelyek fokozatosan megkapják a felfestéseket is, így rövid időre lehet még számítani ideiglenes lezárásra.
A helyreállítási és korrekciós munkálatok még továbbra is zajlanak. Egy következő beavatkozás keretében a Juhász Gyula utcában, az új párhuzamos parkolóhelyeknél a meglévő szegélyek cseréje is várható. Rövidesen megérkeznek az új táblák is, így néhány héten belül feláll az új forgalomtechnika.

A beruházás ütemezetten az alábbi helyszíneket érinti:

  • Boglár utca – Juhász Gyula utca találkozásának környezetében
  • Juhász Gyula utcában (Hatvany L. és Királyok útja közti szakaszon)
  • Hatvany Lajos – Juhász Gyula utca sarkánál
  • Hatvany Lajos – Pille utcai parkolónál
  • Hatvany Lajos utca nyugati oldalán
  • Pünkösdfürdő utcában több helyszínen

A legklímabarátabb kerületként a kivitelezési munkálatok alatt egyetlen fát sem vágtunk ki és a parkolóhelyek mellé újabb fákat telepítünk.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság