Ma ünnepeljük a helyi önkormányzatok napját

Közzétéve:

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke már korábban közölte, „nem tudom, hogy fogjuk túlélni”, ha nem kapják vissza az önkormányzatok a vészhelyzetre hivatkozva elvett adóikat, bevételeiket. Ma már tudjuk, az államnak esze ágában sem volt visszaadni ezeket az önkormányzatoknak…

Ma ott tartunk, hogy a közvilágítás, a közlekedés, az önkormányzati szolgáltatások zöme kétséges, hogy fenntartható, működtethető lesz az elkövetkező hónapokban, mivel az önkormányzati források folyamatosan apadnak.

Szomorú ünnep ez a számunkra. 1990-ben azért örvendtünk, mert végre elérkezett hozzánk a demokrácia, aminek jelképe az önkormányzatiság. Ahol minden településeknek van szava, van joga, lehetnek bevételei, amiből segítheti a helyben élő magyar embereket. Minden települést megillet, hogy ezekről szabadon döntsön. Ma ott tartunk, hogy a jogainkat elvették, bevételeinket megsarcolták, szavunkat elnyomták, szabad döntéshozatalunkat megkurtították.

Mégis nagy hatalom a helyi közösség. Ha nem hagyjuk magunkat, ha összetartunk, ha erőt mutatunk, akkor nyomást tudunk gyakorolni a mindenkori hatalomra és visszaszerezhetjük a jogainkat.

Óbuda-Békásmegyer egy csodálatos, erős, összetartó, kivételesen értékes közösség, amely még ilyen katartikus elnyomás mellett is eredményeket ért el. Mi lettünk Budapest legklímabarátabb kerülete, erőnkön felül támogatjuk a legfontosabb területek képviselőit, a tűzoltókat, egészségügyi dolgozókat, tanárokat, pedagógusokat, óvónőket, védjük és tiszteljük a nyugdíjasainkat, diákjainkat, az itt élő családokat, regionális szervezeteinkkel és civil közösségeinkkel közösen számtalan program keretében igyekszünk élhetőbbé, örömtelibbé tenni a kerület életét.

A helyi önkormányzatok létrejöttének az egyik legfőbb oka, hogy a közösségünk, az itt élő emberek szabad döntésének eredményeként szabadon választhassuk meg, milyen irányba kormányozzuk Óbuda-Békásmegyer és a benne élők sorsát, életét. Mi mondhassuk ki, mit szeretnénk csinálni és ezt meg is valósíthassuk. Ez az itt élő emberek egyik legfőbb szabadságjoga, a helyi önkormányzatiság, a demokrácia egyik legjelentősebb alapköve. Nincs az a hatalom, nincs az az ígéret, nincs az a pénz, ami ennél többet ér egy óbuda-békásmegyeri számára. Vigyázzunk rá!

Óbuda-Békásmegyer Polgármesteri Hivatal épülete

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság