BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA
2017. 11. 19., vasárnap - Erzsébet
Ön most itt van: Címlap » Zöldoldal » Szelektív hulladékgyűjtés » Helyben történő szelektív hulladékgyűjtés

Helyben történő szelektív hulladékgyűjtés

A Fővárosi Közterület Fenntartó (FKF Zrt.) tervei szerint még a 2014-es évben Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata területének egészén megvalósul a házon belüli szelektív hulladékgyűjtés.

A kerület egy részén már 2013. márciusában és júniusában megtörtént az átállás, a hátralévő városrészeken az új gyűjtési mód megkezdésének ütemezése a tervek szerint két szakaszban történik: a kertes házas és lakóparkos övezetek júliusban, a lakótelepek novemberben csatlakoznak. Két féle új konténer kerül kihelyezésre a lakóingatlanokban: a kék fedelű edény papír és italos karton, a sárga fedelű műanyag és fém együttes gyűjtésére lesz alkalmas. Az üveghulladék gyűjtését továbbra is a közterületi tartályok látják el.

háznhoz szelektív

Az FKF Zrt. honlapján tájékozódni lehet a már lefedett vagy a közeljövőben sorra kerülő ingatlanokról, illetve a 2014. évi ütemtervről

http://www.fkf.hu/portal/page/portal/fkf/Hazhoz_meno_gyujtes/Tervezett_utemterv_2014

http://www.fkf.hu/portal/page/portal/fkf/Hazhoz_meno_gyujtes/Gyujtotartalyok_kiszallitasanak_utemezese.

A lakótelepi-, belvárosi, illetve egyéb társasházas övezetekben a 240 literes, a kertvárosi, családi házas területeken a 120 literes „kukák” elhelyezése fog megvalósulni. A nagyobb gyűjtőket az FKF Zrt. hetente, a kisebbeket havonta egyszer üríti.

Jelenleg 22 szelektív gyűjtőpont található a kerületben. Ezekben papírt és italos kartont, műanyagot, fémet és üveget (színes és fehér külön) lehet elhelyezni. A háznál történő gyűjtési forma bevezetésével folyamatosan felülvizsgáljuk a meglévő közterületi szigetek szükségességét, a megmaradó egységek már csak az üveg gyűjtésére alkalmas tartályokból állnak fel.

A lakossági panaszok jelentős része a szigetek körül elhelyezett hulladékra érkezik, kisebb része az üvegek bedobása során keletkezett zajra. Sajnálatos tapasztalat, hogy a szigetek környezetében rendszeresen történik hulladék elhelyezés.

Az Önkormányzat és az FKF Zrt. munkatársai 2015. januárjában közös szemlét tartottak a kerület valamennyi szelektív szigeténél, melynek során a gyűjtőket ellenőrizték. A szemle célja a szigetek és környezetük állapotának felmérése, annak vizsgálata, hogy a lakosok mennyire tartják tisztán a gyűjtőket, milyen mértékben kerül elhelyezésre kommunális és egyéb hulladék közvetlen környezetükben. Vizsgáltuk azt is, hogy minden szempontból megfelelő helyen történt-e a elhelyezésük, mennyire közel vannak a lakóépületekhez, a környéken lakókat mennyire zavarja az üvegek gyűjtőbe dobása közben hallható zaj, mennyire könnyű a helyszín megközelíthetősége, milyen a környék ellátottsága szelektív gyűjtőkkel.

A szemlén tapasztaltak szerint egyes szigetekre kiemelt figyelmet kell fordítani, mert a gyűjtők környezetében rendszeresen illegális hulladék elhelyezés történik, és annak ellenére, hogy az FKF teherautói minden helyszínen naponta ürítenek egy-egy konténert – és ilyenkor a konténer környezetének takarítását is elvégzik – ezek állapota nem kielégítő. Az FKF munkatársai az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyeletével (Közterület-felügyelet) közösen a különösen szennyezett gyűjtőknél több alkalommal is végeztek ellenőrzést, melynek célja az illegális hulladék elhelyezés visszaszorítása volt. Az ellenőrzést végző munkatársaknak több ízben sikerült megakadályozni az ilyen cselekményt, ezekben az esetekben helyszíni intézkedésre is sor került, szükség esetén a rendőrség bevonásával. Különös jelentőségű eset és sajnálatos tapasztalat volt, amikor hulladékkal megrakott járművel érkező személyek üzemszerű tevékenységükkel kapcsolatosan keletkezett, jelentős mennyiségű kommunális hulladékot próbáltak elhelyezni a szelektív sziget mellett. https://obuda.hu/hirek/obuda-nem-szemetlerako-hely/

A sikeres intézkedésekre alapozva az FKF és a Közterület-felügyelet munkatársai a jövőben még nagyobb intenzitással folytatják a helyszíni ellenőrzéseket, és kérjük a lakosokat, hogy amennyiben illegális hulladék elhelyezést tapasztalnak lakókörnyezetükben, értesítsék az FKF Zrt.-t (06-40-353-353), illetve a BRFK III. kerületi Rendőrkapitányságot (430-47-00).

A házhoz menő gyűjtés jelentősen megkönnyíti a lakosok életét. Év végére a kerület egészében csak az ingatlanon belüli szemétledobóig vagy kukáig kell elmenni a szelektív hulladékkal. Azon túl, hogy a kényelmesebbé válik a papír, italos doboz, fém és műanyag gyűjtése, reméljük, hogy a házaknál elhelyezett szelektív tartályok megoldást fognak jelenteni az illegálisan elhelyezett hulladék problémájára is.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás