A debreceni Kertekalatt 5 fiatal egyetemista srácból áll, ahol az egy zenekarra jutó Péterek és Gergők száma az országban talán a legmagasabb. A tagok gimnáziumból, illetve az egyetemről ismerik egymást és páran már zenéltek is együtt különböző formációkban korábban, de most érzik azt, hogy minden összeállt a sikerhez. 2020-ban a ’Május’ című dalukkal mutatkoztak be a nagyközönségnek és nem titkolt céljuk, hogy a legjobbak
legyenek, mondhatni “kertek alatt” szeretnének eljutni a szakma csúcsára. Első 4 dalukkal a szakma elismerését is kivívták, hiszen a Hangfoglaló Program Induló Előadói közé kerültek. 2022-ben megjelent a bemutatkozó lemezük ’Újidők’ címen, ami pop, rock és népzenei motívumokból táplálkozik, amihez olyan személyes dalszövegek társulnak, amelyeket mindenki magáénak érezhet. A dalokra átfogóan elmondható, hogy rendkívül pozitív kicsengésű, életigenlő hangulatot árasztanak magukból.
Helyszín: Szindbád Rendezvényterem
Elővételben: 2.500.-
Kedvezményes (diák, pedagógus, nyugdíjas): 2.800.-
Teljes árú: 3.000.-