Események betöltése

Összes esemény

  • Ez az esemény elmúlt.

SEGÍTSÉG, SEGÍTEK! (MENEKÍTŐDRÁMA) – A BALTAZÁR SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA

december 4. 15:00 - 17:00

3500Ft

VÖRÖS ISTVÁN: SEGÍTSÉG, SEGÍTEK! (MENEKÍTŐDRÁMA) – A BALTAZÁR SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA

Szereplők: Medetz Attila, Kovács Panka, Kocsi Zsófi, Keresztes Anna, Klabacsek Dániel
Perger Guszty (ütőhangszerek)

Alkotók:
író: Vörös István
zene: Szirtes Edina Mókus
látvány: Ruttka Andrea
smink, haj: Nagy Réka
rendezőasszisztens, súgó: Básti Andrea
rendező: Kováts Kriszta

Két család sorsa ütközik a darabunkban: egy kárpátaljai származású kutató orvosnő vak fiával menekül a háború elől Magyarországra, hiszen az otthonukat az oroszok lebombázták. Semmijük sem maradt. Ukrán férje otthon marad harcolni és ellenállni.
A családot egy magyarországi tudós kolléga fogadja be a lakásába. Tíz éve egy konferencián találkoztak, ahol egy futó kaland – konferenciaszerelem – is megesett köztük, innen az ismeretség. Az asszony nem tud kihez fordulni, megkeresi a régi barátot. A férfi rögtön igent mond, erkölcsi kötelességének érzi, de a feleségével és a gyerekével ezt nem beszéli meg előre. Lányát is kész helyzet elé állítja: a tizenhat éves lánynak át kell engednie a szobáját a menekülteknek. És ezzel egy újabb tűzfészek jön létre, messze Kijevtől, a harcoktól. Ebben a helyzetben nem a tíz évvel ezelőtti kaland a dráma legfontosabb tétje és mozgatórugója – bár persze ez is előjön. A segíteni akaró jószándék az együttélés során nem elég, újabb konfliktusok adódnak. A menekülő család katasztrofális mentális állapota a háziakra is hatással van. Hogy fogadja a kialakult helyzetet a feleség és a kamasz lányuk? Tudják-e folytatni a korábbi életüket, ahogy szeretnék? Sikerül-e a kényes helyzetből jól kijönnie a három felnőttnek és két kamasznak? A házasság problémáit hogyan erősíti fel ez a nem mindennapi helyzet és a feltörő emlékek? Az ukrán fiú és a magyar lány közötti eső ellenszenv hogyan változik szerelemmé? Mi az a külön nyelv, amin a szerelmesek egymással kommunikálnak, de a többiek ezt nem értik? És mi történik, ha vége a háborúnak és a család visszatérhet Ukrajnába?

A darabban a belső monológok zenében szólalnak meg – Szirtes Edina Mókus zenésíti meg a szereplők belső gondolatait. A zene és a ritmus kiemelt jelentőségű: egy ütőhangszeres élőben kíséri a jeleneteket és az énekeket. Az ütőhangszerek ütései a menekültekben a háború zaját idézik fel, de a szereplők lelkében dúló háború zaját is kifejezik. A zene, a ritmus és a szöveg egymásba játszó szövete adja az előadás elemelt, költői stílusát – a Baltazár színészei előadásában.

Az előadás hossza: 70 perc

Részletek

Dátum:
december 4.
Időpont:
15:00 - 17:00
Összeg:
3500Ft
Honlap:
https://www.obudaitarsaskor.hu/esemeny/segitseg-segitek-menekitodrama-a-baltazar-szinhaz-vendegjateka/

Helyszín

Óbudai Társaskör
Kiskorona utca 7.
Budapest, 1036 Magyarország

Szervező

Óbudai Társaskör
Phone
+3612500288
Email
informacio@obudaitarsaskor.hu
View Szervező Website