Advent Óbudán 2024
November 29-én, pénteken 17 órától négy hétvégén keresztül gazdag, színes programokkal, újdonságokkal és főképpen varázslatos adventi hangulattal várjuk Önöket Óbuda Fő terén.
November 29-én, pénteken 17 órától négy hétvégén keresztül gazdag, színes programokkal, újdonságokkal és főképpen varázslatos adventi hangulattal várjuk Önöket Óbuda Fő terén.
Az Advent Óbudán egyik legszebb pillanata, amikor a Fő téren felragyognak az ünnepi fények. A díszkivilágítást Burján Ferenc alpolgármester és Pap Zoltán a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. ügyvezetője kapcsolják fel. A díszkivilágítás felkapcsolása után az ingyenesen használható jégpályát a Pavuk Műkorcsolya Iskola versenyzőinek fantasztikus jégtánc bemutatójával nyitjuk meg. Szeretettel várjuk Önöket.
Hangolódjunk együtt az ünnepekre! A Göncöl Néptáncegyüttes bemutatja adventi műsorát, melyben színes forgatag és karácsonyi pillanatok elevenednek meg a virtuóz táncok mellett.
A Kaláka legkedveltebb gyerekdarabjaiból válogatott műsor a kicsik és szüleik örömére!
Mikor is lehetne aktuálisabb a Gospel, mint Adventkor, hiszen a műfaj központi üzenete a kereszténység egyik legnagyobb ünnepéhez kötődik a Karácsonyhoz.
„Hiszünk az erős nemzetekre épülő Európában. Hiszünk a magabíró nemzetek baráti együttműködésére épülő Közép-Európában. Valljuk és hirdetjük: cigány honfitársaink zsenialitásának köszönhetően a magyar kultúrára sokszorosan büszkék lehetünk. Szeretnénk, hogy minden nemzettársunk tudjon az anyanyelvén énekelni a szerelemről, és megízlelje a közösségi éneklés örömét. S ami a legfontosabb: rabjai vagyunk a magyar népzene szépségének”- FolkEmbassy