2020-ban Óbuda-Békásmegyer az elsők között volt a fővárosban a Közösségi Költségvetés bevezetésében. Az azóta eltelt időszak fényesen igazolta: kerületünk lakói számára kiemelt fontossággal bír, hogy működtessék a „demokrácia kerekeit” és részt vegyenek az életük minőségét érintő kérdések feletti döntéshozatalban. A Közösségi Költségvetés révén ráadásul szomszédjaikkal, barátaikkal együtt tehetnek közvetlen környezetünk szépítéséért, még élhetőbbé tételéért.
Az október 5. és október 25. között tartó javaslattételi szakaszban ennek megfelelően rengeteg érdekes, kreatív elképzelés futott be hozzánk, amelyeket szakembereink feldolgoztak és rendszereztek. A szavazólapra körzetenként 3-3 javaslat került, azok, amelyek a legnépszerűbbek és a megvalósítási szempontoknak leginkább megfelelőek voltak.
Most Önökön a sor. Szavazatukkal 150 millió forint sorsáról dönthetnek, körzetenként tehát 15 millió forintos fejlesztésre lesz lehetőség.
A szavazás menete
Szavazni november 2. és december 31. között van lehetőség, online, illetve papíralapon, az alábbiak szerint.
Online a „Szavazok” gombra kattintva. Kérjük, a klímavédelem jegyében lehetőleg ezt a megoldást válasszák.
Papíron a kerületszerte kihelyezett szavazóládákban:
Postai úton is várjuk szavazataikat:
Levélcím: Polgármesteri Hivatal, 1033 Budapest, Fő tér 3.
A borítékra, kérjük, írják rá: Közösségi Költségvetés 2026
A mi otthonunk, a mi döntésünk.