A Főváros vagyonkezelésébe került a Római part!

Hírek
Közzétéve:

Az egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadásáról, valamint önkormányzatokat érintő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXC. törvény 1. § (1) bekezdése értelmében a Budapest közigazgatási területén a fővárosi kerületi önkormányzatok és az állam tulajdonában álló, a Duna partvonalával közvetlenül határos budai és pesti alsó rakparton lévő ingatlanok, valamint kikötőhelyek és kikötői infrastruktúra, illetve további a törvény 1. számú mellékletében, helyrajzi szám szerint felsorolt ingatlanok, valamint a nagyhajók fogadására alkalmas kikötőhelyek és kikötői infrastruktúra 2013. július 1. napjával – az egységes városkép kialakítása és a közlekedés fejlesztése érdekében 99 évre a fővárosi önkormányzat vagyonkezelésébe kerültek.

2013.07.04 022

A változás elsősorban a Kossuth Lajos üdülőpartot, a Római partot, a Slachta Margit rakpartot érinti. Ezeket a területek korábban Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kezelte, a terület karbantartása éves szinten közel 15 millió forintos költséget jelentett a hivatal számára. Az ide évben a területet sújtó „évszázad árvize” kapcsán az Önkormányzatnak ugyan nem volt kötelező feladata, azonban önként vállalva közel 50 millió forintot fordított a védekezési és helyreállítási feladatokra.

Tekintettel arra, hogy az árvizet követően a Duna parti területek helyreállítását, illetve augusztus 20-ra a Slachta Margit rakparton található országzászlót és környezetét is jó gazda módjára megújította, így a Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe gondozott, jól karbantartott terület kerülhet.

Tájékoztatjuk a kerületi lakosságot, hogy az érintett Duna parti területekkel kapcsolatban felmerülő javaslataikat a jövőben a Fővárosi Önkormányzat – 1052 Bp., Városház u. 9-11. – részére küldhetik meg.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság