Interjú Bús Balázs polgármesterrel – "A politikai vezetők felelősek az erkölcsi válságért"

Hírek
Közzétéve:

 

– A politikai vezetők felelőssége megkerülhetetlen! Ha azt mutatják, hogy mindent megtehetnek és nem lehet rajtuk számon kérni, morális válságot eredményez. Erkölcsi határok vannak, amelyeket akkor sem szabad átlépni, ha törvény nem tiltja. Ha ezt a politikai vezetők nem tartják be, akkor balkáni állapotok felé tolják a közéletet, a társadalmat és az országot. Én, mint önkormányzati vezető hogyan várhatom el a törvénykövető magatartást, ha a polgárok azt látják, hogy a politikai elit magára nézve nem tartja kötelezőnek. Ez odáig vezet, hogy az emberek elbizonytalanodnak, elvesznek azok a biztos morális pontok, amelyekhez igazodhatnak.

– Óbudán, az ország hatodik legnagyobb “városában” hogyan jelentkezik a válság?

– Helyi szinten, Óbudán arra törekszünk, hogy hozzánk biztos pontként igazodhassanak az emberek. Itt van egymásra figyelés, együttműködés. Ezt az értéket kívánjuk megtartani. Nem utolsósorban, a politikusok között is hagyományosan jó a párbeszéd.
 

– Honnan eredeztethető a jelenlegi nyomasztó országos hangulat?

– A jelenlegi miniszterelnök megnyilvánulásai gátlástalanok és erkölcstelenek. A baloldal megosztott, bár remélem, ha ez a változások jele, akkor nem a Gyurcsány-féle magatartás lesz a mérvadó.

– Lehet ezt egy ember, a miniszterelnök nyakába varrni?

– Felelőtlen és hazug magatartása adott feloldozást mindenki számára, aki a hatalomféltés okán bármit megtehetett. Ez a romló morál vitte a politikát odáig, hogy már a törvénytelenséget is testületileg legalizálja a kormánypárt. Havas Szófia, a János kórház igazgatója volt. Ugyanakkor a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának az alelnöke. Milyen paradox helyzet, hogy ez a bizottság gyakorolta Havas Szófia főnöke felett a munkáltatói jogokat. A RET (Regionális Egészségügyi Tanács) elnökeként személyesen döntött a János kórház, a Budai Gyermekkórház és a Margit kórház összevonásáról. Felszólaltam a Fővárosi Közgyűlésben, hogy Havas Szófia nem szavazhat önmagáról. Figyelembe sem vették! Majd saját magáról szavazott, hogy nem összeférhetetlen. Mit várhatunk el a fővárostól, amely folyamatos törvénysértést követ el?

– Óbudán a baloldal jelentős erő volt sokáig. A szocialista pártból minap kilépett kilenc képviselő belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Párt helyi szervezetébe, és a képviselő-testületben frakciót alakított. Érdekérvényesítési szándékuk mitől vallott kudarcot a fővárosban?

– Valószínű, hogy többek között ez is szerepelt döntésükben, hogy egy másik baloldali pártban folytatják tevékenységüket. Megértem az óbudai szocialista politikusokat, mert nehéz helyzetben vannak, amikor hiába hallatják hangjukat Aquincum, Római-part, a strandfürdők ügyében, semmibe veszik a véleményüket. Nehéz lehet a baloldali választóknak elmagyarázni, hogy a főváros miért nem támogatja ma a helyi elképzeléseket.

– A kerületek számára hátrányos forrásmegosztás, a fejlesztések elmaradása, az ország tragikus gazdasági helyzete milyen kilátást és reményt enged meg egy helyi politikai vezetőnek?

– A jövő politikájáról úgy gondolkodom, mint Fukuyama amerikai társadalomtudós. Akár még a hitvallásom is lehet egy fejlett demokráciáról:

“Az amerikai társadalom nem attól erős és gazdag, mert szabad verseny van, hanem mert az emberek bízhatnak egymásban”.

Azt látom, hogy Óbudán, de az egész társadalomnak akkor van ereje, ha ezt a bizalmat visszaállítjuk. Mert ki hisz ma egy politikusnak? Nekünk, fiatal politikusoknak ezt a nézetet kell megváltoztatni. Az a kötelességünk, hogy megmutassuk, másként is lehet politizálni, lehet bennünk bízni. Nekünk is bizalmat kell mutatni az emberek felé. Erősíteni kell a vállalkozókkal, a civil szervezetekkel a bizalmat. Ez az új politika alapja. Fel kell állítani az útjelző táblákat, amelyek mentén mindenki biztonsággal haladhat. A morálnak, a tisztességnek, az erkölcsnek szorosan a törvényesség mellett kell állnia. Ez jelenti majd a bizalmat, melyben mi, politikusok is biztos pontok lehetünk az emberek számára.

– Hazugságokra épült világban hogyan válhat egy politikus biztos ponttá?

– Ezt úgy érhetjük el, ha az önkormányzat és az intézményeinek a működése kiszámítható, az ügyintézés gyors és hatékony. A polgárok a felvetett kérdéseikre, észrevételeikre érdemi választ kapnak. A kerületi vállalkozók és civil szervezetek működésüket a közösség részeként élhetik meg, és érzik szerepük fontosságát.

– Ebben a zavaros világban milyen állapotok vannak Óbudán?

– Az országos feszültség bennünket sem kerül el. A morális válság növeli az agresszióra való hajlamot, nem csak a közterületeken, hanem az üzleti életben is. Az utcai harcok a belvárosban annak a következményei, hogy a miniszterelnök hazudott, nem úgy viselkedett, ahogy egy európai politikusnak kellene. Mint óbudai politikus, azért vagyok nyugtalan, mert az óbudai rendőrök nem láthatók az utcán, mert a Gyurcsány-ügy miatt a belvárosba vezénylik őket. Gyengült a kerület védekezőképessége, romlott a bűnügyi statisztika. Nincs hét, hogy az önkormányzati intézményekbe ne lenne betörés, közben a mi rendőrségünk szélsőséges erők köztéri rendezvényeit engedélyezi, biztosítja, az önkormányzat hozzájárulása és szándéka ellenére. Az állam szétesett, a rendőrség gyenge és tehetetlen.

Az utóbbi időben azt kell megélnünk, hogy csak magunkra számíthatunk. Nagy szükség van arra, hogy helyben összefogjunk, és ne háborúzzunk.    

Kóka János mondta, hogy ahonnan “kivonult az állam, ott nincs hazugság.” Pedig ez a mondat önmagában is hazugság, de a lényeg az, hogy ahol a mai állami vezetők megszólalnak, ott igazság nem található. Elég csak az egészségügyre gondolnunk és láthatjuk: ha az állam kivonul, megszűnik a társadalombiztosítás és a szolidaritás, nő az esélyegyenlőtlenség, és számos olyan szociális helyzettel kell majd szembesülni, amely még a rendszerváltozáskor is elképzelhetetlen volt.

Karalyos József

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság