Lakossági fórum a Római-part jövőjéről

Hírek
Közzétéve:
Mintegy ötven-hatvan ember előtt ismertette a kerület rendőrkapitánya, egyben az Észak-Budai régió vezetője a közbiztonsági helyzetet. Markó Attila elmondta, a kerületben a gépkocsik ellen elkövetett bűncselekmények visszaszoríthatók, ebben nagy szerepe van a közelmúltban telepített térfigyelő rendszernek. Emlékeztetett, a közelmúltban a fővárost régiókra osztották, s ez kedvezően hatott a felderítési mutatókra, 57%-al csökkent a kerületben a bűncselekmények száma, de még ez is sok. A gyakori gépjármű feltörésekkel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy sokszor a sértett is hibás, mert a kocsijában hagyja értékeit.
A fórumon nagy vitát váltott ki a Római Kemping területének hasznosítása. Sipos Gábor főépítész jelezte, a jelenleg hatályos övezeti terv a területet építési övezetbe sorolja. A tulajdonos korábbi szándékát, hogy nagyméretű irodaház, lakópark vagy egyéb – a környéken lakók érdekeit sértő nagyberuházás történjen a területen a közeljövőben, az önkormányzat nem támogatta.. Ezzel szemben azt tartaná  kívánatosnak, ha sport vagy egyéb rekreációs célt szolgálhatna a terület. A közpark, mint funkció azonban üzletileg nem reális. Azt is hozzátette, hogy szó sincs a Hajógyári szigeten tapasztalt természetpusztításhoz mérhető fakivágásról a kemping területén.
Az eseményen az is elhangzott, hogy a helyhatóság tovább folytatja a játszóterek fejlesztését, a pihenőpadok telepítését miután ezekre komoly lakossági igény mutatkozott.

obuda.hu

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság