Néró legyőzte az elemeket

Hírek
Közzétéve:
Másfajta izgalom is borzolta a kedélyeket. Mindhárom estén főszerephez jutott a meteorológia is. A főpróbán a komor felhők ellenére megúsztuk pár cseppel. Másnap már hétkor felhőszakadás veszélyeztette az előadást, de végül minden jóra fordult, s némi késéssel ugyan, de felcsendülhettek a dallamok. Július 6-án viszont a későbbi kezdés mellett egy parányi esőszünetet is be kellett iktatni az első felvonás utolsó harmadában, de végül megkegyelmeztek az égiek, és ez után az intermezzo után már semmi sem zavarta meg az előadást.

A Néró és a Sztárcsinálók mindhárom estén telt ház előtt hódította meg a közönséget.
Szemenyei János joggal zsebelt be annyi tapsot, ami hat előadásra is elegendő lenne, hiszen valósággal fürdött a szerepben. Fiatal kora ellenére, vagy tán éppen azért, egy egészen új, gyermeki daccal, befolyásolhatósággal vegyes, s ezért esendő, és kevésbé véres képet festett Néróról, mint amit történelmi ismereteink alapján őriztünk magunkban. Így fordulhatott elő, hogy a végén az őrült császár iránt tán több volt bennünk a szánalom, mint a megvetés.
S az igazi varázslat az volt, hogy színészi játékát az énektudása valósággal megkoronázta. Egyaránt hiteles volt tapasztalatlan, léha és lázadó kamaszként, s a hatalomtól megittasult, gátlástalan zsarnokként. Mintha csak rá írták volna a szerepet: lubickolt a lehetőségben, s a szerepben rejlő nehézség cseppet sem nyomasztotta. Minden görcs és erőlködés nélkül vette az akadályokat, valósággal szárnyalt a kihívásoktól. Igazi címszereplőként tündökölt a színpadon.

Csengeri Attila egykori Néró és Ciprios Jézus szerepei után ezúttal Senecaként söpört be elismerést a közönségtől könnyed, humorral bőven átitatott alakításával. Újhelyi Kinga méltó „tettestársa” volt Agrippina szerepében. Sasvári Sándor Antikrisztusa sok új színnel lepte meg azokat, akik más rendezésben, szereposztásban látták már a darabot, s Détár Enikő Poppea-ja is sokat változott azóta, amikor 17 évvel ezelőtt először játszotta ezt a szerepet.
Sajátos retro hangulatot kölcsönzött a rockoperának a zeneszerző, Várkonyi Mátyás, Sasvári Sándor és Makrai Pál hármasa a darab záróakkordjaként. A táncosokat külön dicséret illeti, amiért a rendkívüli körülmények között is profi módon tették a dolgukat.

Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy lássuk, ennek az előadásnak jövőre is helye lesz az Óbudai Nyár programjaiban, hiszen a nézők lelkes érdeklődése ezt igazolja.

V. M.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek Zöld iroda
Közzétéve:

Idén is kertészkedjünk közösen!

Hírek
Közzétéve:

Folytatjuk KIP projektünket – Újabb padokat helyeztünk ki a kerületben

Hírek
Közzétéve:

2023-ban megszépült a Bárczi Géza utca környéke